Ír Használtruha - magyar igényekre szabva

A pápai székhelyű Ír Használtruha Kis,- és Nagykereskedés 2008-ban nyitotta meg első üzletét Magyarországon, és az elmúlt négy év alatt több mint 30 egységből álló országos hálózatot hozott létre. Egyedi franchise-koncepciója révén minimális a partnerek kockázata: a csatlakozás kismértékű beruházást igényel és az üzemeltetési költségek is igen alacsonyak. Ráadásul, ha egy hálózat tagjaként működünk a használt-ruha piacon, olyan előnyökre tehetünk szert, amivel az egyéni üzletek nehezen versenyezhetnek.
Egy franchise-átvevő legnagyobb fölénye vetélytársaival szemben, hogy egységes árukészletből gazdálkodhat - a többi üzlettel együtt - ahonnan havi rendszerességgel kapja az árut és viszik tovább más boltokba azt a felesleget, ami nem kelt el. Mivel a ruha olyan árucikk, aminek nincsen szavatossági ideje, ezért nincsen kényszerhelyzetben az eladó, hogy még idejében értékesíteni tudja. A partnerek a központi marketing előnyeiből is részesednek úgy, hogy nincsenek extra költségeik. Mondhatjuk, hogy az üzleteknek az Ír Használtruha logójának viselésén kívül egyetlen feltételnek kell megfelelniük, mégpedig, hogy kizárólag a pápai raktárból töltsék fel árukészletüket.
- Több olyan ember is megkeres minket, akik a gazdasági válságban elvesztették állásukat, van szabad üzlethelyiségük és saját lábukon szeretnének megállni. Nem szükséges szakképesítés egy bolt nyitásához és az alkalmazottak száma akár egy fő is lehet. – mondta Bedő Ákos, az Ír Használtruha hálózat tulajdonosa.
A ruhadarabokat minőségük szerint kategorizálják krém,- extra,- és olcsó kilós, illetve darabáras termékekre. Az üzletek árukészletét úgy rakják össze, hogy az adott vásárlókör igényeit leginkább kielégítse. Bedő Ákos azt is elmondta, hogy a központilag irányított logisztika eredményeként a megmaradt magasabb minőségű árut olcsóbb kategóriába áthelyezik és egy másik partnerüzletnek továbbadják, ahol – kisebb haszonnal ugyan - de nagyobb eséllyel értékesítik.
A mai napon nyitja kapuit Veszprémben a legújabb Ír Használtruha egység és folyamatosan keresik további partnereiket. A vállalkozás külföldön is szeretne átvevőket, jelenleg Romániában tárgyalnak egy esetleges boltnyitásról.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Brutale a divat szektorban szerzett 10 éves tapasztalatát osztaná meg franchise átvevőivel.
Az elegáns, személyre szabott férfi öltönyöket készítő Brutale, meglovagolja az egyedi készítésű ruhák reneszánszát és egész régiónkban terjeszkedésbe kezd.
A Uniqlo japán divatmárka egyre inkább a világ meghódítására tör saját és franchise üzletekkel bővítve kiskereskedelmi hálózatát. Idén az európai piacokon a fókusz.
A Levi Strauss & Co. tovább bővítené hálózatát, 2018-ban 100 új üzlet nyitását tervezi.
A divatmárka a saját tulajdonú márkaboltok számának csökkentése mellett a franchise üzletekre fog összpontosítani a jövőben.
legolvasottabb

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
népszerű a fórumban
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsenek a franchise átadók által gyakran használt havi franchise díjak,...
Ír Használtruha – már Kecskeméten is
Üdv. Szeretnék én is boltot nyitni. Kaphatok bővebb információt a termékről? hunfenster@gmail.com
A kritikus első egység
Szintén induló vállalkozásokat támogat egy másik, - a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)által kiírt - pályázata is, aminek keretében a hazai K+F és innováció...
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Köszönöm
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsen - a franchise átadók által gyakran használt - havi franchise díj/royalty díj,...