Franchise a lefújás után is

Cristiano Ronaldo, a Madeiráról származó labdarúgó, a helyi futball csapat gondnokának fia először 1993-ban ölthette magára egy klubcsapat mezét. Ekkor valószínűleg még nem is álmodott arról, hogy húsz évvel később 95 millió rajongója lesz a Facebookon, és a szezon alatt 17 millió eurót fog keresni. Persze ez az összeg a valóságban valószínűleg még több – elsősorban a CR7 ruhamárkának köszönhetően. Már egy ideje köztudott, hogy a futballzseni tudja, hogyan gondoskodjon magáról, tudja, mit kell csinálnia a pályán, illetve hogyan kell menedzselnie megjelenéseit a médiában. Úgy tűnik az üzleti életben is legalább annyira megállja a helyét, mint a Real Madridban.
A labdarugó beceneve, a CR7 (nevének kezdőbetűi és mezszáma úgy a Real Madridban, mint a portugál válogatottban) lett annak a márkának is a neve, melynek 2008 óta Cristiano Ronaldo a tulajdonosa. A Portugáliában megtalálható CR7 üzletek franchise licencek alapján működnek, a boltok kínálata tartalmaz férfi divatruházatot, fehérneműt és hamarosan elegáns cipőket is. A játékos kiemelte, hogy a cipőket Portugáliában gyártják.
„Boldogan és büszkén jelenthetem be legújabb termék szortimentemet: Cristiano Ronaldo cipők és lábbelik, 100%-ban Portugáliában készítve. Jövő februártól te is hozzájuthatsz a saját párodhoz. Minőség, komfort és kifinomultság jellemzik a CR7footwear márkát” – reklámozta a termékcsalád legújabb tagját egy bejegyzésében a közösségi oldalán.
Az olyan labdarúgóknak, mint Ronaldo, nem kell aggódniuk a visszavonulásuk miatt. Mégis inkább a lehető legtöbbet ki akarják hozni saját image-ükből, és ezt felhasználva, kitágítani lehetőségeiket sportkarrierjük befejezése után. Cristiano Ronaldo mellett számtalan visszavonult labdarúgó kezdett saját vállalkozásba és vitte sikerre üzletét. David Beckham például a H&M márkával dolgozik együtt, de van olyan is, aki egy vidámparkot vásárolt.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Brutale a divat szektorban szerzett 10 éves tapasztalatát osztaná meg franchise átvevőivel.
Az elegáns, személyre szabott férfi öltönyöket készítő Brutale, meglovagolja az egyedi készítésű ruhák reneszánszát és egész régiónkban terjeszkedésbe kezd.
A Uniqlo japán divatmárka egyre inkább a világ meghódítására tör saját és franchise üzletekkel bővítve kiskereskedelmi hálózatát. Idén az európai piacokon a fókusz.
A Levi Strauss & Co. tovább bővítené hálózatát, 2018-ban 100 új üzlet nyitását tervezi.
A divatmárka a saját tulajdonú márkaboltok számának csökkentése mellett a franchise üzletekre fog összpontosítani a jövőben.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Világszerte ismert amerikai márkák képviselői érkeznek Budapestre szeptember 16-án, hogy bemutassák hazai terjeszkedési terveiket és leendő partnereikkel találkozzanak. A küldöttségben komoly ismert cégek vesznek részt, mint például a Wendy’s vagy az Olive Garden, amelyek élvezik a Nemzetközi és a Magyar Franchise Szövetség támogatását is.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
népszerű a fórumban
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsenek a franchise átadók által gyakran használt havi franchise díjak,...
Ír Használtruha – már Kecskeméten is
Üdv. Szeretnék én is boltot nyitni. Kaphatok bővebb információt a termékről? hunfenster@gmail.com
A kritikus első egység
Szintén induló vállalkozásokat támogat egy másik, - a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)által kiírt - pályázata is, aminek keretében a hazai K+F és innováció...
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Köszönöm
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsen - a franchise átadók által gyakran használt - havi franchise díj/royalty díj,...