Növekvő forgalom
Úgy tűnik, a két hazai IKEA áruház is kivette a részét az IKEA csoport rekordot jelentő, 2013-mas pénzügyi évben elért értékesítéséből, ugyanis „az IKEA Magyarország árbevétele a tavaly augusztus végén zárult pénzügyi évben 2,49 százalékkal, 35 milliárd forintra nőtt az előző évihez képest” – tudatta Árvai Eszter, a budaörsi áruház igazgatója kedden sajtótájékoztatón. „A magyar lakberendezési piacon 21,9 százalékos az IKEA részesedése, amelyet öt éven belül 25 százalékra növelnének” tette hozzá az igazgató, és kiemelte, hogy a két magyarországi áruházat 1 százalékkal többen, összesen 4,5 millióan keresték fel az elmúlt pénzügyi évben.
A céginformációban megtalálható mérlegben szereplő adatok szerint az elmúlt pénzügyi évben a bérköltség 1,7 milliárd forintot tett ki. A mérleg szerinti eredmény pedig 21,6 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 101,8 millió forinttal.
A budapesti áruházban tavaly 1,2 millió eurós, míg a budaörsiben 4 millió eurós beruházást hajtott végre a társaság. A két áruházban foglalkoztatottak száma 600, de a soproni, faipari termékeket gyártó IKEA Industry Kft.-ben további 550 embernek adnak munkát. A cégjegyzékben csak a 2012-es mérlege található ennek a leányvállalatnak, ebben 14,1 milliárd forint árbevétel szerepel, 500 millió forint mérleg szerinti veszteség mellett.
Árvai Eszter elmondta, hogy Soroksáron már megvásárolták a harmadik áruház telkét, de az építésnek még nincs kitűzött időpontja. A teljes IKEA csoport évi 15 áruházat épít.
Kérdésre válaszolva az éttermek részesedését a forgalomból, 5 százalékban adta meg az igazgató.
Forrás: MTI
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Számos díjjal zárta a tavalyi évet a DIEGO
/2022.01.05.
E-kereskedelem kategóriában nyert díjat a DIEGO honlapja 2021-ben.
A magyarországi terjeszkedés után Romániában és Szlovákiában folytatná az expanziót a DIEGO.
Sopronban nyitja legújabb egységét a Matrackuckó, mely két éven belül megszeretné duplázni üzletei számát.
Hat év után ismét franchise partnert keres Magyarországon a magas minőségű lakás- és háztartási textíliákat, lakberendezési termékeket kínáló Dekoria hálózat.
Dekoria – a gyönyörű otthonért. Bizonyított üzleti projekt belépési díj nélkül!
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?