Szentpéterváron nyit a Paprika
Eredetileg úgy volt, hogy a 2013. nyári moszkvai nyitás után szeptember végén, Szentpéterváron hoz létre újabb boltot a magyar Paprika üzletlánc, ám az engedélyezés csúszása miatt ez már idén, január első napjaiban fog megvalósulni - tudta meg a Heti Válasz Kiss Szilárdtól, hazánk FÁK-országokba delegált miniszteri megbízottjától.
„Az orosz vásárlók kimagasló érdeklődést mutatnak a magyar élelmiszerek iránt" - optimizmusát erre alapozza Kiss Szilárd, aki két orosz üzletembert is megnyert a tervének: az egyik a CentroCredit Bank tulajdonosa, a másik pedig a vezetője. Ezek után nem meglepő, hogy az induláshoz az 1989-ben alapított magánbank adta a hitelt, s mivel az alaptőkén kívül minden költséget ebből fedeznek, ezért állami támogatásért egyik országban sem kellett kuncsorogni.
Az első - a magyar kiskereskedelmi üzletlánc zászlóshajójaként - Moszkvában nyitott Paprika bolt már beindulni látszik. „A napi 157 ezer rubeles, azaz mintegy egymillió forintos forgalom fedezi az áruk és kölcsön ellenértékét, valamint a dolgozók munkabérét, így félév elteltével decemberre nullszaldóssá vált a vállalkozás. Ez azt mutatja, hogy Oroszországban van kereslet a magyar termékekre" - mondta el a miniszteri megbízott.
A Paprika cégcsoportot hivatalosan még 2012 decemberében jegyezték be az orosz cégbíróságok, azonban hosszú előkészítésre volt szükség ahhoz, hogy az áruházlánc végül elinduljon. Kiss Szilárd a továbblépésben kiterjedt üzleti kapcsolataira, s legfőképpen azokra a régi orosz ismerőseire, partnereire támaszkodna, akik hajlandóak lennének franchise-rendszerben működő, magyar élelmiszereket forgalmazó boltot üzemeltetni.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Egy 7-Eleven franchise átvevő osztja meg nyerő tippjeit
/2019.09.19.
Bármelyik sikeres vállalkozót kérdezzük meg, egyik sem fogja azt mondani, hogy a siker egyik napról a másikra, egy pillanat alatt következik be. Türelem, kemény munka és áldozatok árán lehet csak sikeres céget létrehozni.
A kiskereskedelmi üzletlánc elindította webáruházát, a házhoz szállítási szolgáltatás egyelőre Budapesten és 49 környező településen érhető el.
2018 végén az 555 magyarországi SPAR áruháznak már több mint 30 százaléka működött a mindössze hat éve indított franchise rendszerben.
„Franchise rendszerünk egyértelmű sikertörténet” – hat éve elérhető franchise programja mellett tett hitet Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.
Rekordforgalommal, 26 új franchise és 4 új saját üzemeltetésű áruháznyitással zárta a 2017-es üzleti évet a SPAR Magyarország.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
népszerű a fórumban
Terjeszkedő Mini Pani
Kedves érdeklődők! Magyarországon, a MiniPani mester átvevő jelenleg elsősorban a mintaboltok kialakításával foglalkozik - a jó üzleti gyakorlat bemutatása...
Terjeszkedő Mini Pani
Mikortól és hol lehet bővebben érdeklődni üzletnyitással kapcsolatban?