A CBA megelőzné a TESCO-t
Baldauf László arra hívta fel a figyelmet az üzletlánc sajtótájékoztatóján, hogy a hazai vállalkozásoknak ismét a kereskedelem középpontjába kell kerülniük. Elmondta, hogy szükség van a külföldi vállalatokra gazdaságélénkítő hatásuk miatt, de magyaroknak kell elfoglalnia a piacvezető helyet. - Nincs még egy olyan ország, ahol ne az adott nemzet kereskedői uralnák a hazai piacot. Ezzel szemben Magyarországon külföldi multinacionális vállalatok viszik a prímet, amelyek komoly adókedvezményekben is részesülnek, így eleve lépéselőnyben vannak a magyarokkal szemben – mondta Baldauf László a sajtótájékoztatón. Mindemellett azt is nyilatkozta az idén 20 éve működő CBA elnöke, hogy utoljára 2000-ben voltak piacvezetők és ezen változtatni kívánnak.
Jelenleg 35 ezer embert foglalkoztat az üzletlánc és 3372 üzlettel rendelkezik, melyek közül 1500 franchise-ba van adva. A CBA Kereskedelmi Kft. tavalyi összbevétele 565 milliárd forint volt, amely 10 milliárddal több, mint 2010-ben, úgy, hogy az üzletek száma érdemben nem változott. A forgalom bővült 2012 első negyedévében és új üzletek nyitásával, valamint meglévő egységek felújításával kívánják erősíteni pozíciójukat. Stratégiájuk része a Magyarországról kivonuló élelmiszerboltok üzleteinek felvásárlása is, a tárgyalások megkezdődtek, de a sajtótájékoztatón nem lettek megnevezve az országot elhagyó cégek.
A Nielsen piackutató cég által 2011-ben publikált árbevételi ranglistán a Tesco áll az első helyen (666,5 milliárd Ft), második a CBA (555 milliárd Ft), harmadik helyet pedig - ugyancsak egy magyar tulajdonú vállalat - a Coop tudhatja magáénak (510 milliárd Ft) a magyarországi élelmiszer-kereskedők versenyében.
(pcs)
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Egy 7-Eleven franchise átvevő osztja meg nyerő tippjeit
/2019.09.19.
Bármelyik sikeres vállalkozót kérdezzük meg, egyik sem fogja azt mondani, hogy a siker egyik napról a másikra, egy pillanat alatt következik be. Türelem, kemény munka és áldozatok árán lehet csak sikeres céget létrehozni.
A kiskereskedelmi üzletlánc elindította webáruházát, a házhoz szállítási szolgáltatás egyelőre Budapesten és 49 környező településen érhető el.
2018 végén az 555 magyarországi SPAR áruháznak már több mint 30 százaléka működött a mindössze hat éve indított franchise rendszerben.
„Franchise rendszerünk egyértelmű sikertörténet” – hat éve elérhető franchise programja mellett tett hitet Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.
Rekordforgalommal, 26 új franchise és 4 új saját üzemeltetésű áruháznyitással zárta a 2017-es üzleti évet a SPAR Magyarország.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol többek között a 2025. évi franchise díjak kerülnek átadásra.
A franchise hálózatok jobb megértésének érdekében kategóriákra bonthatóak. Általában a tevékenység vagy a vállalati struktúra által.
népszerű a fórumban
Terjeszkedő Mini Pani
Kedves érdeklődők! Magyarországon, a MiniPani mester átvevő jelenleg elsősorban a mintaboltok kialakításával foglalkozik - a jó üzleti gyakorlat bemutatása...
Terjeszkedő Mini Pani
Mikortól és hol lehet bővebben érdeklődni üzletnyitással kapcsolatban?