Drive-in bevásárlás az Auchanban

A ”drive-in” koncepció lényege, hogy a bevásárlás interneten könnyedén megtehető a friss áruk előzetes megrendelésével, majd az értékesítés helyén, az egyes üzletekben csak fel kell venni a kiválasztott termékeket. A tavasztól ”Multifrais” név alatt üzemelő szuper- és hipermarketek kínálatában hagyományos és friss élelmiszerek szerepelnek majd: húsok, halak, zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek. Az első üzlet márciusban nyílik, Párizsban.
Több üzletlánc, köztük a Tesco vagy maga az Auchan is indított már el hasonló koncepciót, csak Franciaországban több mint 1000 drive-in típusú értékesítési pont található és számuk napról napra nő. Az Auchan jelenlegi ötlete azonban azért innovatív, mert megdönthetik azt a tapasztalatot, hogy az autós kiszolgálás csak a tartós élelmiszerek és italok árusítása esetén jövedelmező.
- „Ez egy teljesen új koncepció, aminek semmi köze az Auchan, illetve versenytársainak egyéb, meglévő üzleteihez" - mondta el Vincent Mignot, az Auchan France vezérigazgatója.
A Multifrais online áruháza esetén nincs minimumrendelés vagy egyéb, a szolgáltatáshoz kapcsolódó extra díj, a termékek kiválasztása pedig egy kattintással megtehető. A megrendelést követően 2 órával az erre a célra kialakított ”drive-in” értékesítési pontnál tudja kifizetni és átvenni a vásárló, és mielőtt megtenné, ellenőrizheti is, hogy stimmel-e a bevásárlás. A “Multifrais” üzletekkel az Auchannak lehetősége nyílhat egy még szélesebb vásárlóközönség elérésére és az élelmiszer kiskereskedelemben egy még nagyobb részesedés elérésére.
Több szakember azonban szkeptikus az új típusú koncepció sikerével kapcsolatban, mondván a friss áru fokozottan bizalmi termék, amit a vásárlók szeretnek kézbe venni, és alaposan megnézni, mielőtt a kosarukba teszik.
A drive-in típusú üzlettípus egyébként nem csak Franciaországban, de Angliában, Spanyolországban, Németországban és Belgiumban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A folyamatos törekvéseknek köszönhetően pedig Közép-Kelet Európában is hamarosan megjelenhetnek ilyen típusú üzletek.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Bármelyik sikeres vállalkozót kérdezzük meg, egyik sem fogja azt mondani, hogy a siker egyik napról a másikra, egy pillanat alatt következik be. Türelem, kemény munka és áldozatok árán lehet csak sikeres céget létrehozni.
A kiskereskedelmi üzletlánc elindította webáruházát, a házhoz szállítási szolgáltatás egyelőre Budapesten és 49 környező településen érhető el.
2018 végén az 555 magyarországi SPAR áruháznak már több mint 30 százaléka működött a mindössze hat éve indított franchise rendszerben.
„Franchise rendszerünk egyértelmű sikertörténet” – hat éve elérhető franchise programja mellett tett hitet Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.
Rekordforgalommal, 26 új franchise és 4 új saját üzemeltetésű áruháznyitással zárta a 2017-es üzleti évet a SPAR Magyarország.
legolvasottabb

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
népszerű a fórumban
Terjeszkedő Mini Pani
Kedves érdeklődők! Magyarországon, a MiniPani mester átvevő jelenleg elsősorban a mintaboltok kialakításával foglalkozik - a jó üzleti gyakorlat bemutatása...
Terjeszkedő Mini Pani
Mikortól és hol lehet bővebben érdeklődni üzletnyitással kapcsolatban?