Az MIT készített egy hosszú és átfogó felmérést az AI hatásairól, 500 hálózattal vették fel a kapcsolatot, a kutatás eredménye röviden, hogy a napi működésébe integrált AI rendszerek mindössze 5%-a hozott jelentős eredmény növekedést, költség csökkenést. Míg a maradék 95% lényegében nem volt hatással a cég életére, vagy egyenesen kárt okozott.
Egyre több helyre épül be az AI, az életünk és a munkák részévé válik, gyorsít és hatékonyabbá tesz minket. Azonban szinte minden tapasztalat arra mutat, hogy egyelőre még nem tud pótolni minket, és a kasszást se a kedvenc gyorséttermünkben.
Hogy működik az AI?
Jelenleg megnézi az előző szót, a kontextust és ez alapján megtalálja a legjobban passzoló következő szót is így halad. És mivel nagyon sok szöveget látott viszonylag jól tud tippelni, de még nem tökéletesen. Illetve nem érti, amit mond(ír), így könnyen „hallucinál”, hoz létre hamis vagy a tényekből nem következő állításokat.
Ez azt jelenti, hogy mondjuk egy orvosi rendelő esetén, ha minden adminisztrációt odaadunk az AI-nak viszonylag jó munkát fog végezni, és a betegek adatai 90-95%-ban pontosak lesznek, azonban ez azt is jelenti, hogy továbbra is kell az az egy fő átnézni az adatokat, és megtalálni a hibákat, ellenőrizni az adatokat, aki amúgy az adminisztrációt csinálná. Talán nem meglepő, hogy az MIT által megkérdezett hálózatok 55%-a hibának tartja, hogy az AI miatt létszámot csökkentett, hiszen sok ilyen munkakört szüntettek meg a cégek, melyekre nehéz újra embert találni a feszített munkaerő piacon.
De hétköznapibb példa a könyvelés, ahol szintén 1-2 hiba komoly következményeket hoz maga után. Az online meetingek esetén ennél is rosszabb a helyzet ott az AI által létrehozott összefoglalók 10-20% el sem hangzott a meetingen és azt „hallucinálja” a rendszer.
Az AI két helyzetet jelenleg nem tud kezelni. Ha nem ismeri a választ, akkor általában „hallucinál” egyet. Illetve, ha valamit nem ért, azt nem tudja megkérdezni, nem tud vele mit kezdeni.
„Ugyanazt látom, mint mindenki, néha cserben hagy, néha pedig fantasztikus dolgokra képes.” – mondta Dane Mathews a Taco Bell digitális igazgatója.
Kinek sikerül és mikor sikerül az AI-t integrálni?
Az MIT azt találta, hogy a belső fejlesztésű kis AI-k, 2szer akkor eséllyel buknak el mint a licenszelhető nagy modellek, melyekkel nap mint nap találkozunk, használunk.
Akkor nem is érdemes ezzel foglalkozni?
De csak ismerni kell a rendszer korlátait és képeségeit. Jelenleg az AI még nincs azon a szinten, hogy kellően pontos, precíz legyen, ez azonban meg fog változni néhány éven belül, amikor valóban eljöhet az a fordulat, amit ma várunk. Úgyhogy Mesterséges Intelligencia forradalom lesz, csak még nem ma és nem is holnap.
Forrás: https://fortune.com/2025/08/18/mit-report-95-percent-generative-ai-pilots-at-companies-failing-cfo/
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A KFC már több, mint 100 éves és több mint 70 éve működik franchise-ban mégis komoly változásokat jelentett be a hálózat.
A rendezvénynek a Jalsovszky ügyvédi iroda volt a házigazdája, akik üzleti reggelivel fogadták a résztvevőket.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
legolvasottabb

Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...