Tovább hódítanak külföldön a magyar ingatlan hálózatok

Szerda
2023.10.18.
A hazai ingatlan hálózatok közül ezúttal az Otthon Centrum kezdett felvásárlásba a legnagyobb Kelet-Európai piacon: Lengyelországban.
 

Belépett a lengyel piacra a magyar Otthon Centrum hálózata. Az ennek mentén létrejött lengyel-magyar Freedom Holding egyesült is a helyi Investor Nieruchomości márkával, a lengyel piac legnagyobb ingatlan ügynökségével. Az ezt eredményező hálózat 123 egységgel jelenleg a legnagyobb. Ez az első ilyen jellegű merger két vezető ingatlanügynökség-hálózat között a lengyel piacon.

A jól időzített egyesülés célja, hogy meglovagolja a kormány 2%-os hiteltámogatását, melytől egyben a ingatlanpiac fellendülését is remélik a befektetők. A PKO BP elemzői 2024 első negyedévében az ingatlanárak 10%-os növekedésére számítanak többek között emiatt is. A lengyel piac számára ez a fellélegzés már szükséges volt ugyanis az átlagosnál is turbulensebb időszakot tudhat maga mögött. A legtöbb piacon a pandémia és az infláció is felrázta az álló vizet, Lengyelországban viszont az orosz-ukrán háború is bevándorlási hullámot indított jelentős kereslet növekedéssel a piacon.

Az egyesüléssel a két cég a piaci pozícióját kívánja megerősíteni, illetve hosszútávon költségoptimalizálni és közös fejlesztéseken keresztül javítani a versenyelőnyét. A méretgazdaságosságból fakadó előnyökön túl, a közös márka építése erősebb marketing lehetőségeket kínál a meglévő és újonnan belépő partnerek számára. A merger részeként a meglévő tudásbázis, know-how és az ügyfelek is egy esernyő alá kerülnek. A lengyel Investor Nieruchomości már ezt megelőzően is a vezető ingatlanhálózatok egyike volt, közel 20 éve van a piacon, 60 irodával és egy 3500 ingatlanból álló portfolióval. A vezetők közleménye alapján viszont a méret már nem minden, egyre nagyobb elvárás az ingatlanvásárlók részéről a személyre szabás, hogy megtalálják a nekik leginkább megfelelő lakást/házat - ez pedig az ingatlanügynökségek költségét is növeli. Az egyesülés a piaci lefedettség duplázásán túl a reklámozott ingatlanok számát is duplázta, a két cég jogutódja így már több, mint 7000 ingatlanból álló portfoliót kínál eladásra.

Az egyesülésben résztvevő 2010-es alapítású Freedom Holding 2023-ban vált a hazai Otthon Centrum group részévé. A két cég egyesülésével Lengyelországban egy 120 egységből és 700 ingatlanügynökből álló hálózat jön létre.


Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

A Fornetti recept

A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Lengyel postacég lép a magyar piacra

Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...

3 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Pályázat mikrovállalkozásoknak

Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...

3 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?

Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Atipikus foglalkoztatás

április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?

Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat

A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak

Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...

4 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.