Kiárusítják a magyar sikercég vagyonát

A csődbe ment Jeans Club vagyonát 2,17 milliárd forintért hirdette meg a felszámoló Duna Libra Közgazdász Zrt. Ebből az összegből a társaságnak csak a Rákóczi úti üzlethelyisége ér 1,26 milliárdot – írta a Napi Gazdaság. Az üzlethelyiségek mellett eladásra kerülnek a raktárak, járművek, az összes berendezés, valamint a Philip Russel márka nemzetközi védjegye is. A meghirdetett vagyon csak töredékét képezi a tartozásnak, ami már 2010. december végén meghaladta a 8,35 milliárd forintot.
A Jeans Club az egyik legsikeresebb magyar ruházati franchise-ként több országban is jelen volt – többek közt Lengyelországban, Horvátországban és Csehországban is. Összesen 54 üzletet működtetett és több mint 900 alkalmazottat foglalkoztatott. A Napi Gazdaság szerint nem volt meglepetés, hogy nem sikerült a csődegyezség, mivel már a másfél évvel ezelőtti állapotot nézve a cég tartozásából 5 milliárd volt a rövid lejáratú hitel, 2 milliárd a szállítói tartozás, és 640 millió a hosszú lejáratú hitel. A lap szerint a hitelek és a kiterjedt üzlethálózata miatt dőlhetett be a tízmilliárdos forgalmat bonyolító cég. A Jeans Club még az előző években is elérte a 9-10 milliárd forintos árbevételt, azonban a hitelek és az árfolyamveszteség miatt mégis veszteség keletkezett a mérlegben.
Ajánlatot augusztus 13-án lehet tenni a felszámoló Duna Libra Közgazdász Zrt. irodájában.
(a.c.)

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Brutale a divat szektorban szerzett 10 éves tapasztalatát osztaná meg franchise átvevőivel.
Az elegáns, személyre szabott férfi öltönyöket készítő Brutale, meglovagolja az egyedi készítésű ruhák reneszánszát és egész régiónkban terjeszkedésbe kezd.
A Uniqlo japán divatmárka egyre inkább a világ meghódítására tör saját és franchise üzletekkel bővítve kiskereskedelmi hálózatát. Idén az európai piacokon a fókusz.
A Levi Strauss & Co. tovább bővítené hálózatát, 2018-ban 100 új üzlet nyitását tervezi.
A divatmárka a saját tulajdonú márkaboltok számának csökkentése mellett a franchise üzletekre fog összpontosítani a jövőben.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
népszerű a fórumban
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsenek a franchise átadók által gyakran használt havi franchise díjak,...
Ír Használtruha – már Kecskeméten is
Üdv. Szeretnék én is boltot nyitni. Kaphatok bővebb információt a termékről? hunfenster@gmail.com
A kritikus első egység
Szintén induló vállalkozásokat támogat egy másik, - a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)által kiírt - pályázata is, aminek keretében a hazai K+F és innováció...
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Köszönöm
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsen - a franchise átadók által gyakran használt - havi franchise díj/royalty díj,...