Terjeszkedik Kanadában a Fornetti

Az első kanadai üzletet 2011. február elsején nyitották meg Torontóban, majd azt követte az év második felében az első montreáli egység. Azóta mindössze két új üzlet valósult meg a kanadai együttműködésben, a megfontolt terjeszkedés azonban a Fornetti stratégiájának részét képezi. Palásti József, a hálózat alapító-tulajdonosa egy korábbi interjúban a következőt mondta az [origo]-nak: "A kanadai piacra lépést inkubátorprojektnek tekintjük, lassú, óvatos fejlődést tervezünk, ami megalapozhatja a későbbre, középtávon tervezett amerikai terjeszkedést".
A Fornetti 15 éves működése alatt 17 országot átívelő, több mint 7.000 értékesítési ponttal rendelkező látványpékség-hálózatot hozott létre. Jelenleg a hálózat kiterjedésének legnyugatibb országa Kanada, legkeletibb pedig Azerbajdzsán. A vállalat középtávú terveiben elsősorban az amerikai és az orosz piacon való megjelenést tűzte ki célul.
A Fornettiről
Palásti József pékmester 1997 márciusában hozta létre családi vállalkozását, a Fornetti Kft.-t, amely egy átalakított kecskeméti házban, kisipari jelleggel kezdte meg a fagyasztott péksütemények gyártását. Eleinte elsősorban sajtos és tepertős pogácsákat készítettek az üzemben, a termékeket pedig nem darabonként, hanem tömeg alapján vásárolhatták meg a fogyasztók.
Később a cég elkezdte kialakítani a látványpékségekből álló franchise-hálózatát, amelyekben mobil sütőegységekkel készültek a fagyasztott süteményekből a kész pékáruk. 1999-ben a Fornetti külföldi terjeszkedésbe kezdett, először Szlovákiában, Lengyelországban és Horvátországban jelent meg a hálózat, később Romániában és Cshországban lépett piacra a társaság, ennek eredményeként 2000 végén Közép-Európában 2700 egységben sütöttek Fornetti-termékeket majd 2003-ban megnyitott az első Európán kívüli üzlet, Kuvaitban. Ma már világszerte több mint 7000 üzletben lehet Fornetti péksüteményeket vásárolni. A Fornetti Fagyasztott Pékáru-termelő és Kereskedelmi Kft. 2010-es árbevétele 9,2 milliárd forint volt, adózott eredménye pedig 387,5 millió forint.
(pcs)

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Bármelyik sikeres vállalkozót kérdezzük meg, egyik sem fogja azt mondani, hogy a siker egyik napról a másikra, egy pillanat alatt következik be. Türelem, kemény munka és áldozatok árán lehet csak sikeres céget létrehozni.
A kiskereskedelmi üzletlánc elindította webáruházát, a házhoz szállítási szolgáltatás egyelőre Budapesten és 49 környező településen érhető el.
2018 végén az 555 magyarországi SPAR áruháznak már több mint 30 százaléka működött a mindössze hat éve indított franchise rendszerben.
„Franchise rendszerünk egyértelmű sikertörténet” – hat éve elérhető franchise programja mellett tett hitet Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.
Rekordforgalommal, 26 új franchise és 4 új saját üzemeltetésű áruháznyitással zárta a 2017-es üzleti évet a SPAR Magyarország.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
népszerű a fórumban
Terjeszkedő Mini Pani
Kedves érdeklődők! Magyarországon, a MiniPani mester átvevő jelenleg elsősorban a mintaboltok kialakításával foglalkozik - a jó üzleti gyakorlat bemutatása...
Terjeszkedő Mini Pani
Mikortól és hol lehet bővebben érdeklődni üzletnyitással kapcsolatban?