Hogyan készülhetnek fel az éttermek a koronavírusra? (2. rész)
Előző cikkünkben elsősorban a biztonsági és higiéniai oldalát vizsgáltuk a koronavírus hatásainak. A most életbelépő korlátozott kijárási tilalommal még nagyobb forgalomtól esnek majd el az éttermek. Már most sok hálózat több egységét is bezárta. Házhozszállítással sokan tovább üzemelnek, a vírus terjedése azonban negatívan érintheti ennek a mögöttes logisztikáját is. Az étterem szektort ez ugyan nem érinti olyan érzékenyen, mint például egy telefon-szervízt, ahol hirtelen eltűntek a kínai beszállítók főleg, ha az étterem hazai alapanyagokkal dolgozik.
Az általános tapasztalat, hogy a mezőgazdasági szektor viszonylag zavartalanul tud tovább működni a vírus ideje alatt is, hiszen a legveszélyesebb, zsúfolt városi zónáktól távol esnek.
Habár az élelmiszerellátás továbbra is működőképesnek látszik, van egy másik része az éttermi a beszerzésnek, amely jelentősen be fog lassulni. Ide tartoznak a különböző logózott kiegészítők, szalvéták, műanyag és papír poharak, mely különösen a nagy franchise hálózatoknak fog gondot jelenteni, ahol nap mint nap nagy számban fogy ezekből a tételekből. Nagy mennyiségben ugyanis ezeket az éttermi arculati elemeket főleg Kínában szokták gyártani.
A kínai ipar lassan megkezdi a talpra állást, de ettől függetlenül a nagyobb hálózatoknak rövid távon valószínűleg új, helyi beszállítókat kell keresniük, akik el tudják látni a szükségleteiket, amíg az ázsia beszállítók visszatérnek a normál kerékvágásba.
Az alapanyagok szempontjából főleg a tenyésztett garnéla és egyéb rákfélék ellátása fog sérülni, ugyanis ezek többségét is Kínából szállítják.
Jelenleg a legfontosabb teendő az éttermek számára, hogy felvegyék a kapcsolatot beszállítóikkal és biztosítsák a megfelelő ellátást a következő hetekben. Ha ez nem megoldható, akkor pedig alternatívák után kell nézni, amelyekkel kiegészítve (vagy felváltva) ki tudják elégíteni szükségleteiket.
Nem szabad az utolsó pillanatig várakozni, hiszen az éttermek már csak akkor fogják az ellátási problémákat érezni, amikor túl késő és már nincs elég termékük.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
/2025.12.04.
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
A nagy AI trendtől sok vállalkozás azt várta, hogy végre nem kell többet foglalkozni a munkaerő problémákkal és már tényleg csak az étterem konyhájába kell ember.
A KFC már több, mint 100 éves és több mint 70 éve működik franchise-ban mégis komoly változásokat jelentett be a hálózat.
A rendezvénynek a Jalsovszky ügyvédi iroda volt a házigazdája, akik üzleti reggelivel fogadták a résztvevőket.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...