2014.10.10.

Elsők a fiatalok

A gyermekekre és fiatalokra szakosodott franchise márkák a legkeresettebbek a globális franchise gazdaságban.

Egyre népszerűbbé válnak az olyan – kifejezetten gyerekek számára összeállított – koncepciók, mint a 2plus2 Matematika iskolák, Milan Camp focitáborok, Helen Doron angolképzések, a Kék Elefánt személyes könyvei, stb.. A nemzetközi World Franchise Association (WFA) szervezet legfrissebb jelentésében rámutat, hogy jelentősen nőtt azoknak a nemzetközi, gyerekeket és fiatalokat megcélzó franchise márkáknak a száma, amelyek új országokban írtak alá vagy terveznek aláírni mester franchise szerződést.

Gyerekeknek szóló franchise

Az olyan franchise márkák, mint a 2plus2 Matematika Iskola, a Helen Doron, a Yamaha Zeneiskola vagy éppen a Magyarországon még nem elérhető, de nemzetközileg kiterjedt JumpBunch, Pingu’s English, Aqua-Tots vagy Amazing Athletes, mind a legfrissebb és legkeresettebb márkák közé tartoznak a nemzetközi franchise befektetők körében.

Korábban már írtunk a gyermekeket célzó szolgáltatások, és az ezekre épülő franchise koncepciók elszaporodásáról, amire most az Entrepreneur magazin is felhívta a figyelmet. A 2014. szeptemberi kiadásban kiemelték, hogy „a személyes/személyre szóló szolgáltatások, mint a gyermekek fejlesztése is, a leggyorsabban növekvő kategóriák között vannak a franchise világában”.

Az elmúlt néhány évben a gyermekközpontú franchise piac hihetetlen növekedést ért el. A globális gazdaság visszaesése az évtized elején és a világszerte szűkülő munkaerőpiac sok szülőre és iskolára nyomást gyakorolt, hogy jobban felkészítsék gyermekeiket a mindennapi versengésre. A szülők keresik az olyan lehetőségeket, melyek támogatják gyermekeik fejlődését, legyen az iskolán-kívüli oktatás, zenei teljesítmény, sport, fitnesz vagy nyelvtanulás” – mondta el a WFA jelentése kapcsán Martin Hancock, a WFA Észak-Amerika operatív igazgatója.

Az igazgató hozzátette, „a szegmens egy olyan piaci rést kínál, amely jobban szakosodott és jobb eredményeket ér el az olyan hagyományos szolgáltatókhoz képest, mint pl. az iskolák – amelyek közül egyébként szintén sokan realizálják ezt a tényt azáltal, hogy kiszervezik egyes tevékenységeiket franchise irodáknak”.

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank