2013.05.07.

Többmilliárdos piacon

Az IKEA több éves várakozás után megkapta az indiai hatóságoktól az országban való befektetésekhez szükséges utolsó engedélyt is.

Az IKEA-csoport bejutott egy több milliárd dolláros piacra. Eddig is jelen volt Indiában, de csak, mint felvásárló, többnyire textil- és kerámiatermékeket vett kiskereskedőtől. A híradások szerint eddig azért nem fektethetett be az országban, mert a törvények szerint ez 2011-ig nem volt engedélyezett olyan cégek számára, amelyekben a külföldi tulajdon aránya nagyobb 51 százaléknál.

Ikea

Ingvar Kamprad bútorbirodalma 25 áruház építésére kapott lehetőséget - jelentette vasárnap a svéd média.

Vélemények szerint a svéd befektetők számára vonzó az indiai piac, a kínaihoz hasonlóan. Annak ellenére, hogy nagy a szegénység az országban és nagyok a társadalmi csoportok közötti különbségek, az IKEA viszonylag olcsó termékeit a kevésbé tehetősek is megengedhetik maguknak. A befektetőknek viszont nagy feladatot jelent nap mint nap megküzdeni a bürokráciával és a korrupcióval.

A Wall Street Journal számításai szerint az indiai kiskereskedelmi szektor forgalma évente 500 milliárd dollárra tehető. Egyes becslések szerint Indiában a gazdaság 2013-ban hat százalékkal bővül. Juvencio Maeztu, az IKEA indiai ország-igazgatója úgy nyilatkozott, hogy az üzlet létrejöttével legalább 10 ezer főnyi munkaerő felvételére lesz szükség. Az IKEA sajtószóvivője elmondta, hogy egy hasonló rendszer kiépítése Észak-Afrikában is folyamatban van.

Magyarországon a svéd bútoróriás jelenleg 2 áruházzal rendelkezik, amelyeket évente 2,7 millió vásárló látogat összesen 33,77 milliárd forgalmat (2011) generálva. Andrew North, az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős regionális igazgatója tavaly azt nyilatkozta, hogy az adott eredmények alapján következő lépésként egy új áruház felépítésére összpontosítanak, amely sajtóhírek szerint Soroksáron épülne fel.

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank