2013.05.02.

Jótékonysági projektbe kezdett a Starbucks

A cég elindított egy hosszú távú kampányt, amely révén minden látogató adományozhat egy ingyen kávét.

A nagy-britanniai Starbucks is csatlakozott a globális méreteket öltő jótékonysági akcióhoz és ad ”felfüggesztett kávét” (suspended coffee vagy caffe sospeso). Az eredetileg Olaszországból indult kezdeményezés lényege, hogy a vendégek saját fogyasztásuk mellé vásárolhatnak egy második csésze kávét is, amit a kávézó azoknak az arra rászorulóknak továbbít, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak.

Starbucks kávézó

Ma a Starbucks hálózat 61 országban több mint húsz ezer kávézóval van jelen, aminek közel felét partnerek üzemeltetik.

Sok hálózat követheti a kávézólánc példáját és a jótékonysági program a világ számtalan helyén már közönségsikert aratott, azonban sokan vannak azok is, akik szkeptikusak, mondván kérdéses, hogy a kávézó az adományt tovább is adja a rászorulóknak. Mindenesetre az biztos, hogy már Magyarországon is pillanatok alatt végigsöpört az új kezdeményezés és már nem csak kávézók, de éttermek, kocsmák, színházak, de még állateledeleket kínáló boltok is csatlakoztak a programhoz.

Egy esetleges globális és egységes csatlakozás a Starbucks összes kávézójától mindenképpen figyelemreméltó lenne, és nagy lendületet adna a jótékonysági program elterjedésének. Ma a Starbucks hálózat 61 országban több mint húsz ezer kávézóval van jelen, aminek a mintegy felét franchise partnerek üzemeltetik. Magyarországon – a vártnál valamivel később – 2010-ben jelent meg a kávé hálózat, legújabb, hetedik egységét tavaly nyáron nyitotta meg.

Jótékonysági projektbe kezdett a Starbucks

Jelenleg nincsen hozzászólás ebben a témában. Legyen Ön az első!

Fórum 62 téma, 108 hozzászólás

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank