A Spar 26 éve van jelen Magyarországon, 13 ezer dolgozót foglalkoztat. A hálózathoz 493 üzlet tartozik, ebből 116-ot üzemeltetnek franchise partnerek.
Csütörtök
2017.03.30.
Tavaly 4 saját és 43 franchise üzlettel bővült a Spar Magyarország. Az idén a közel félezres bolthálózat további fejlesztését tervezi a vállalat.
 

A Spar Magyarország árbevétele meghaladta az 516 milliárd forintot 2016-ban, ami 5,2 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az idén a vállalat az üzlethálózat további fejlesztését tervezi – mondta el Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója a budapesti sajtótájékoztatón. A Spar tavaly 20 milliárd forintot fordított beruházásokra, 24 üzletet alakítottak át és 4 újat nyitottak. Idén a tervek szerint 23 milliárd forintból 24 áruház újul meg és ötöt nyitnak.

A cég az árbevétel további növekedésére számít ebben az évben, de ennek mértékét április végén tudják majd prognosztizálni, mert a nagypénteki zárva tartás jelentősen módosíthatja a korábban megszokott húsvéti forgalmat. Az ügyvezető igazgató elmondta, a vállalat forgalma 2012 óta, öt év alatt 23 százalékkal, összesen 95 milliárd forinttal nőtt.

Jó évet zárt tavaly a magyarországi SPAR franchise is: 43 új franchise üzlet nyílt, így a Spar bővülő partnerhálózata már több mint 1300 embernek ad munkát. A franchise boltok forgalma éves szinten meghaladja a 30 milliárd forintot.

Heiszler Gabriella felidézte: tavaly decemberben toborzó irodát nyitottak Budapesten, ahol tájékoztatást kaphatnak a munkát keresők már a konkrét jelentkezés, illetve az állásinterjú előtt. A kereskedelemben nagy a fluktuáció, ezért folyamatosan vannak álláslehetőségek a vállalatnál, ugyanakkor a munkatársak átlagosan 6,9 évet töltenek a Sparnál.

A Spar 26 éve van jelen Magyarországon, 13 ezer dolgozót foglalkoztat. A hálózathoz 493 üzlet tartozik, ebből 116-ot üzemeltetnek franchise partnerek.