Franchise márkák a legnagyobbak között
Elkészült a világ 100 legértékesebb márkájának ranglistája. A Millward Brown marketing és márkatanácsadó vállalat által készített BrandZ Top 100 tanulmány a világon az egyetlen olyan rangsor, amely a pénzügyi adatok mellett potenciális és jelenlegi fogyasztók értékelését is felhasználja a márkaértékek meghatározásához. A jelentés elkészítéséhez több mint 3 millió vásárlót kérdeztek meg globálisan, mintegy 120 ezer márka kapcsán. A listát évek óta a technológiai óriás cégek vezetik, de idén több ismert gyorsétterem franchise hálózat is bekerült a legjobbak közé.
A világ legértékesebb márkája a Google, melynek márkaértéke eléri a 235,581 millió dollárt, így egy év alatt hét százalékkal növekedett. A második helyen a három százalékos növekedést elkönyvelő Apple áll 234,671 millió dolláros márkaértékével, a harmadik helyen pedig a Microsoft 143,222 millió dollárral. A technológiai szektor értéke kimagasló, több mint ezer milliárd dollár. A listán szereplő száz márkának az összesített értéke nyolc százalékkal nőtt egy év alatt, 3400 milliárd dollárról 3600 milliárd dollárra.
A rangsoron a legismertebb és legnagyobb franchise márkák, a gyorsétteremláncok is kaptak helyet. Idén a legnagyobb forgalmú franchise hálózat, a McDonald’s a tizedik legértékesebb márka a világon, melynek értéke 97,723 millió dollár. Az előkelő rangsor 22. helyén a Starbucks, 45. helyén a Subway, 81. helyén pedig a KFC áll.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Tavaly év végén már felreppentek a hírek miszerint hazánkban is megnyílhat végre az első Five Guys. Ennek apropóján is érdemes belenézni, hogy milyen pszichológiai trükköket alkalmaznak a franchise hálózatok, különösen az éttermek, hogy jobban hozzáférjenek a pénztárcánkhoz.
Itthon viszonylag laza jogi környezetben működnek a franchise hálózatok de nyugaton komoly szabályoknak kell megfelelniük.
Honnan tudjuk mennyire komoly egy árvíz vagy tornádó? Elég kérni egy gofrit és kiderül.
Mikor és mennyi pizzát esznek a pentagonban, és mi következik ebből?
Mi áll az olyan cégek sikere mögött, mint a Foodora vagy éppen a Wolt?
legolvasottabb
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
2011-es magalakulása óta több mint 160 taggal bővült Olaszország egyik legnagyobb közösségi franchise hálózata.
Az utóbbi 5 év trendjei alapján mutatjuk be hogyan alakultak a franchise piacon a befektetési költségek.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
A teljesen új megközelítéssel dolgozó My Infraslim hálózat hazánkban folytatja a franchise terjeszkedését. A szlovén franchise rendszer már 15 infra stúdióval rendelkezik a saját piacán, most pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Magyarországon is megnyissák az első szalonjukat.
népszerű a fórumban
Az értékváltás szükségessége
Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...
Új támogatás innovatív kkv-knak
Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...
Fiatal vállalkozók támogatása
Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...
Még gyerekcipőben
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...
A hónap végéig nevezhet honlapjával
Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Kedves Mihály! Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...
Eladó a MosóMedve Wash&Dry
4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten: III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...