Holtak által tesztelt hamburger
Már nyugdíjhoz közeledő - 62 éves- a Burger King hírnevét öregbítő Whopper-be új életet lehelt az amerikai franchise hálózat az idei Halloweenre.
A Ghost Whopper október 24-én kerül az amerikai éttermekbe, exkluzivitását jól mutatja, hogy mindössze 10 Burger Kingbe lesz kapható. A BK egy ismert médiumot, Riz Mirzát kérte fel arra, hogy teszteltesse a szellemekkel az új hamburgert.
A Burger King szerint a lelkek úgy emlegették a hamburgereket, mint ami "földöntúli élményt nyújt" – ők már csak ismerik ezt az érzést -, vagy éppen "Mennyei!" jelzővel illették. Jóllehet sokan közülük olyan régen távoztak az élők sorából, hogy hamburgert nem is ehettek földi pályafutásuk során, így valójában nem is tudták, mit fognak a kezükben, - zárul a hálózat sajtóközleménye.
A BK marketing fogása (?) annak a tükrében nem meglepő, hogy óriási verseny van a gyorséttermek piacán, és a Burger Kingnek minden lehetőséget meg kell ragadnia, ha előnyre akar szert tenni a konkurenciával szemben.
A hálózatnak nem ez az első innovatív terméke, a korábban bevezetett hús nélküli Impossible Whopper (hazánkban Vegetáriánus Whopper) nemcsak a tengerentúlon, de hazánkban is elsöprő sikert aratott.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A több, mint 50 éves múltja ellenére a világ legnagyobb kávézóláncának kevesebb, mint 10 éve van drivethru modellje, de a dobás nagyon bevált a franchise számára.
Honnan tudjuk mennyire komoly egy árvíz vagy tornádó? Elég kérni egy gofrit és kiderül.
Mikor és mennyi pizzát esznek a pentagonban, és mi következik ebből?
Mi áll az olyan cégek sikere mögött, mint a Foodora vagy éppen a Wolt?
Magyarországon is gyakran házasítják össze a különböző ízvilágokat a kisebb sarki éttermek, a Poe Poe is hasonló vonalon, de merőben eltérő ízkombinációkon keresztül kínál ígéretes üzleti lehetőséget.
legolvasottabb
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
Június 4., 11.
A franchise szervezetek célja, hogy népszerűsítsék a franchise ötletét és biztosítsák az átláthatóságot és a magas színvonalat a piacon. Sok országban a jól ismert franchise hálózatok delegálnak képviselőket a nemzeti franchise szervezetekbe.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.