10 alapvető induló költség és 10, amit kerüljön el

Szombat
2015.05.02.
Ha induló vállalkozásként olyan dolgokra költ, amik igazán fontosak, akkor a hosszú távú sikerre pozicionálja üzletét.
 

Nem titok, hogy kezdő vállalkozások gyakran esnek bele abba a csapdába, hogy olyan dolgokra költenek, amik nem annyira fontosak – ez csak egy azok közül a hibák közül, amiket egy vállalkozó elkövethet. Azonban csak azért, mert néhány kiadás szükségtelen, még nem jelenti azt, hogy minden alkalommal spórolnia kell, vagy a legolcsóbb megoldást kell választania, amikor felmerül valamilyen költség. Pont, hogy néhány kiadás teljes mértékben szükséges és vállalkozóként elemi fontosságú ismerni a különbséget.
A következőkben az Entrepreneur.com segítségével összeszedtünk tíz olyan dolgot, amire kezdő vállalkozóként mindenképp költeni kell és tízet, amire semmiképp.

10 alapvető költség

  1. Üzleti terv
    Sok vita folyik az üzleti tervek kapcsán, azonban annak ismerete, hogy merre halad, és hogyan fog eljutni oda, az bizony létszükséglet egy vállalkozásnál.

  2. Piackutatás
    Sose költsön egy termékre vagy szolgáltatásra azelőtt, hogy megbizonyosodna, vannak vásárlók, akik készek megvenni azt. Alapvető fontosságú ismerni, hogy mi a piaci elvárás, és hogyan tud annak megfelelni.

  3. Pénzügyi igazgató vagy könyvelő
    Egy jó pénzügyi szakember vagy könyvelő segítségével (aki segít a költséggazdálkodásban és a befektetési tervben, valamint megérteni a befektetés megtérülését) valószínűleg többet spórolhat, mint amit munkabérre kell költenie.

  4. Hívja meg ebédre azokat, akik tapasztaltabbak, az ágazatban ismertebbek Önnél
    Ez a pont nem másról szól, mint a kapcsolatépítésről. Egy egyszerű (a megfelelő személynek szóló) ebéd- vagy vacsorameghívás költségét messze felülmúlja annak értéke, az, amennyit profitálhat belőle.

  5. Jogi tanácsadás
    Miközben sok szükségtelen szolgáltatás annyiba kerül, amennyit egyébként sem engedhet meg magának, közel az összes kezdő vállalkozónak szüksége van jogi tanácsadásra valamilyen szinten. Legyen az alapvető vállalati papírmunka vagy kötelezettségekkel kapcsolatos témák, a jó tanácsért az elejétől kezdve fizetni kell, hogy később ne akadjon el a jogi viták és pereskedések során keletkező nagyobb számlák miatt.

  6. Adószakértő
    Azzal, hogy saját maga készíti az adóbevallásokat, rengeteg időt pazarolhat el, amit egyébként vállalkozására, annak fejlesztésére is fordíthatna. Vegyen fel egy adószakértőt, szerezze be a szükséges információt és tanácsokat, és inkább pihenjen az év végi áfa-bevalláskor.

  7. Ügyfélszolgálat
    Úgy tartják, hogy a szolgáltatás nélküli értékesítés olyan, mintha egy lukas zsebbe dobálná a pénzt. Az ügyfélszolgálat rendkívül rentábilis része a vállalkozásnak, és kifizetődik, ha fektet bele.

  8. Marketing és márkaépítés
    Egy újabb sokat vitatott pont, ugyanis ezt az üzleti szükségletet ki lehet elégíteni kiválóan, de szegényesen is elsülhet. Ne pazarolja pénzét feleslegesen, inkább döntsön bölcsen, és a megfelelő közönséget megcélzó kampányokra költsön.

  9. Kiszervezett PR-tevékenység
    Szintén sokat vitatott, hogy szükséges-e külsős PR-szakemberre költeni, azonban vállalkozásalapító és –vezetőként az Ön ideje túl drága ahhoz, hogy olyan tevékenységekkel töltse, amit mások rentábilis módon képesek elvégezni Ön helyett.

  10. Technikai támogatás
    A vállalkozás honlapjának folyamatos szerkesztésével vagy szerverkarbantartással töltött idő esetében is igaz, hogy azt sokkal jobb módon lehetne felhasználva – fordítsa inkább vásárlóira, ügyfeleire ezt az időt. Vegyen fel műszaki/technikai támogatást nyújtó szakembert, és használja ki idejét jobban máshol.

Különböző időkben, egyedi és különböző igények merülnek fel minden vállalkozás számára. Ezért lehet nagy segítség, ha van valaki, aki átgondolásra készteti, amikor okos döntést kell hoznia. Amikor olyan dolgokra költ, amik igazán fontosak, akkor a hosszú távú sikerre pozicionálja üzletét.

10 költség, amit kerüljön el

  1. Drága, ”feliratkozós” szolgáltatások
    Sokszor a projekt-management szoftvereknek és más programoknak, alkalmazásoknak van ingyenesen elérhető alternatívájuk. Használja ezeket addig, amíg meg nem bizonyosodik, hogy szüksége van olyan eszközökre, funkciókra, amiket csak egy fizetős megoldás tud biztosítani.

  2. Drága ruhák
    Ne hagyja, hogy az egója billentse ki az üzletből. Fontos a szakmai, profi megjelenés, de arányaiban olcsóbban is be lehet vásárolni, ha a megfelelő helyen teszi azt.

  3. Luxus iroda
    Mindenki akar egy tágas, frissen felújított, jó elhelyezkedésű, nagyszerű irodát, de az ezen üzleti oázissal járó költségek hamar a fejére nőhetnek. Összpontosítson először az üzleti sikerre, az iroda várhat.

  4. Drága felszerelés
    Mint bárki más, esetleg Ön is érezhet késztetést a legújabb és legjobb technológiák megvásárlására, de ez még nem jelenti azt, hogy ez hasznos kiadás lenne. Azt vásárolja meg, amire igazán szüksége van, és tegye ezt olyan gazdaságosan, amennyire lehetséges.

  5. Munkaerő-felvétel azelőtt, hogy készen állna
    Izgalmas, jó érzés munkáltatónak lenni és látni, ahogy a vállalkozása növekszik, de ha üzlete nem áll készen, akkor csak pazarolja a pénzét. Először szervezze ki a feladatokat, és csak akkor vonjon be alkalmazottat, ha ez pénzügyileg is igazolható.

  6. Extravagáns üzleti partik vagy utak
    Ismét egy olyan kiadás, ami lehet, hogy élvezetes, de nem igazán bölcs – legalábbis az elején. Egy fiatal cég esetén az ilyen típusú költekezés nem a siker egyik jele, hanem a pazarlásé.

  7. Nem mérhető kommunikáció
    Legyen szó márkaépítésről, marketing vagy PR tevékenységről, ha nem tudja lemérni törekvéseinek eredményét, akkor nem kellene rá költenie. Ha a ”nadrágszíj szorosra van húzva”, először olyan dolgokra érdemes irányítania kiadásait, melyekről tudja, hogy képesek hozzájárulni vállalkozása építéséhez.

  8. Rajongók, követők, e-mailes marketing listák vagy más ”vásárlók”
    Nem csak átverést jelent ez általában, de nem is egy túl jó módja a vásárlószerzésnek. Esetleg jól nézhet ki, hogy több ezer követője van, de ha ezek hamisak, nincsenek hús-vér emberek mögötte, akkor sosem lát megtérülést ezen a költségen.

  9. Drága szállítási vagy nyomtatási költségek
    Miközben egy logó és egy jó adag névjegykártya mindenképp hasznos és szükséges, addig nem indokolja semmi a fiatal vállalkozások számára, hogy jelentősebb nyomtatási vagy szállítási költségekbe verjék magukat. Először a vásárlók igényeire fókuszáljon, és csak utána a trendi és divatos munkaállomásra.

  10. Azelőtt költeni, hogy biztosan tudná, tud és fog annyit keresni
    Hacsak nincsenek átlagon felül nagyvonalú befektetők a zsebében, legyen különösen körültekintő, nehogy azelőtt költsön el jelentősebb összeget, hogy biztosítaná elegendő bevétellel. Ahogy a magánszemélyeknek is saját korlátaikon belül kellene élniük, úgy vállalkozásának is.

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.