Európa legjobb vállalkozásai közt

Az idén 8. alkalommal meghirdetett versengésre számos kategóriában pályázhatnak a cégek, hogy a kontinens legjobbjai közé választhassák be őket. A legjobbakat az európai üzleti szcéna vezető szakemberei, stratégái és döntéshozói választják ki a jelentkezők közül.
Szombat
2014.05.17.
Megnyílt a pályázat a European Business Awards (EBA) idei versenyén, 11 kategóriában várja az indulókat a nemzetközi zsűri.
 

A tavalyi évben közel 30 európai ország 17 000 vállalkozása mérette meg magát a European Business Awards (EBA) versenyén. A győztesek összesített árbevétele meghaladta az ezer milliárd, profitja az 50 milliárd eurót, s ezen cégek több mint 2 millió munkavállalót foglalkoztattak. A népes mezőnyben magyar vállalatok is sikerrel szerepeltek az elmúlt években, a díjazottak top 100-as mezőnyében szerepelt a Lipóti pékség, a Biofilter és az NNG is. Május elején megnyílt a pályázat az EBA idei versenyére, 11 kategóriában várja az indulókat a nemzetközi zsűri.

A European Business Awards díj sokszínűségét erősíti, hogy több kategóriában, különböző képességek és mutatók kerülnek előtérbe, a dinamizmus, a vállalkozói szellem, vagy a technológiai innovátorok teljesítménye külön-külön kerül összevetésre. „Az elismerésen keresztül lehetőség nyílik arra, hogy minél szélesebb körből merítve megmutathassuk a példaértékű cégeket és cégvezetőket, üzleti modelljeiket, hiszen mindig érdemes tanulni a legjobbaktól” - emelte ki Kalocsai Zsolt, a díjat támogató RSM DTM Hungary Zrt. vezérigazgatója. „Már a megmérettetésen való részvétel is számos előnyt jelent a résztvevő cégek szerint, a nyertesek pedig egyenesen úgy látták, üzleti céljaikat is támogatta az itt elért siker, az irántuk megnyilvánuló magasabb bizalomnak, hitelességnek és ismertségnek köszönhetően.

Deák György, a Biofilter vezérigazgató-tulajdonosa, az EBA díj korábbi nyertese elmondta: „Húsz évvel ezelőtt a cégünk elindításakor remélni sem mertem, hogy egyszer országos hálózatot építünk ki, és mint környezetvédelmi vállalat megkerülhetetlen szereplője leszünk a hazai szerves hulladékokkal foglalkozó szektornak. Az European Business Awards-on elért eredményünk révén szélesebb körben megismertek minket, rengeteg elismerő visszajelzést kaptunk a partnereinktől, és az üzleti szektorból egyaránt. A díj hozzájárult ahhoz, hogy még komplexebben kapcsolódjunk ügyfeleinkhez, közösen gondoljuk át és valósítsunk meg innovatív fejlesztéseket. Emellett magasabb presztízsű cégként könnyebb megtartani kulcsmunkavállalóinkat és a munkaerő „toborzásban” is segítségünkre volt a European Business Awards megbecsülése is, hiszen ismertségünk révén az általunk hirdetett vezetői munkakörök betöltése így vonzóbbá vált.

Tóth Péter, a Lipóti Pékség ügyvezető tulajdonosa szerint a díj segítette a márkájuk építését, az üzleti szférából új szereplők is felfigyeltek vállalkozásukra. A nemzetközi visszajelzés beszállítói körben is megerősítette kapcsolataikat, amely a vevők felé a minőséget erősíti és növeli bizalmukat termékeik iránt. „Az RSM DTM által támogatott, a vállalkozói szellemet elismerő díj megerősítette, hogy helyesen tesszük, amikor mindig újabb kihívásokat keresünk, új célokat állítunk fel. Az elismerések erőt adnak ahhoz, hogy vállalkozóként a napi problémák fölé emelkedjünk és a hosszabb távú célokra tudjunk koncentrálni. A célokat kitűző tulajdonos fontos feladata az is, hogy elképzelését át tudja adni csapatának, hiszen a megvalósítás nagyrészt a jó csapaton múlik.” A díj elnyerése óta a Lipóti Pékség tovább fejlődött, jelenleg már országszerte 200 mintaboltja van, 7 péküzeme működik maximális kapacitással.

A Biofilter a 2012/2013. évi, a Lipóti Pékség a 2011/2012. évi EBA döntőse volt.


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.