Sikeres vállalkozók példáin keresztül

A rendezvény november 18-án, pénteken ünnepélyes díjátadóval zárul, amelynek keretében átadják az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A díjra november 13-ig lehet pályázni a FIVOSZ honlapján.
Szombat
2016.11.12.
A jövő reménységeinek kínál segítséget a FIVOSZ és a Fiatal Vállalkozók Hete.
 

November 14-én újra megnyitja kapuit a Fiatal Vállalkozók Hete. A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő országos rendezvénysorozat célja, hogy segítsen a jelen és a jövő fiatal vállalkozóinak az ötletelésben, az elindulásban, a boldogulásban és a kudarcok minimalizálásában. Ehhez a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) idén is olyan előadókat sorakoztat fel, akik motiválnak, és irányt mutatnak az érdeklődő fiataloknak.

A Fiatal Vállalkozók Hete hidat épít a jelen és a jövő vállalkozói között, a gazdasági generációváltás problémáinak csökkentésére. A FIVOSZ az országos rendezvénysorozattal segíteni szeretné a vállalkozóvá válást azon fiatalok számára, akikben a tehetség, a kíváncsiság, az ambíció, az akarat és a tettrekészség egyaránt megvan. A FIVOSZ célja, hogy sikeres vállalkozók példáin keresztül inspirálják azokat, akiknek már csak egy kis motiváció szükséges ahhoz, hogy elhiggyék, belőlük is lehet a jövő vállalkozója. Az előadássorozat színvonalát és népszerűségét jelzi, hogy tavaly számos nagyvárosban, 100 előadáson, 120 előadó segítségével, országszerte több mint 750.000 18-40 év közötti fiatal vállalkozót és vállalkozásban gondolkodó fiatalt értek el.

A Fiatal Vállalkozók Hete november 14-től azzal a nem titkolt céllal kerül megrendezésre, hogy még több fiatalhoz jussanak el az ösztönző gondolatok. Az MKB digitális gazdaság napján, hétfőn olyan előadók sikersztorijaival és tanácsaival találkozhatnak a rendezvényre látogatók az Iparművészeti Múzeumban, mint az MKB Bank vagy a Mercedes képviselői. Kedden, az üzlet és karrier napján Demján Sándortól Kósa Erikán át, Lakatos Márkig megannyi sikeres emberrel és sikertörténettel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Szerdán, a gasztrovállalkozások napján igazi nagyágyúk osztják meg majd tapasztalataikat, a manapság legdivatosabb vállalkozási terület kapcsán. Az előadók között Stahl Judit, Rubint Réka, Majka és Szabó Győző neve is szerepel a listán. Csütörtökön, a Kárpát Medencei Fiatal Vállalkozók napja várja majd az érdeklődőket, a Magyar Nemzeti Kereskedőház és meghívottjaik előadásaival.

A budapesti helyszínek mellett, az eseményre vidéki nagyvárosokban is van lehetőség kilátogatni, hiszen a Fiatal Vállalkozók Hete a következő városokban is várja az érdeklődő fiatalokat: Győr, Pécs, Zalaegerszeg, Székesfehérvár és Eger. A belépés a hét minden napján ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Az online regisztrációs lap a fivosz.hu oldalon található.


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.