Franchise, ügynökség vagy saját üzlet

Péntek
10.02.2012
Franchise, ügynökség vagy saját üzlet? Mindegyiknek megvan a maga előnye.
 

A saját üzleti tevékenység sok bátorságot igényel, hiszen önállóan kell tevékenykedni és nagyobb befektetésre is van szükség. Ez a döntés azoknak lehet jó, akik nem igazán szeretnék egy külső menedzsment szabályait betartani és van saját üzleti ötletük vagy találtak egy remek piaci rést. Továbbá szükséges, hogy a vállalkozó rendelkezzen tapasztalattal az adott iparágban, ahol dolgozni szeretne (fejleszteni szeretné a márkát) és kapcsolati tőkére, jó üzleti kapcsolatokra.

Azok, akik nem biztosak benne, hogy egyedül is képesek vezetni vállalkozásukat, választhatják az ügynökséget vagy a franchise-t. Az ügynökség jó lehetőség azoknak a vállalkozóknak, akik kevesebb tőkét tudnak vagy akarnak befektetni és nem szeretik a magasabb kockázatokat. Egy ügynökségi rendszerben – ellentétben egy franchise rendszerben – az ügynök a központ nevében és számlájára dolgozik, nem a sajátjára. Fizetése az eladások mértékétől függ, ami bizonyos százalék és akkor is megkapja, ha az üzlet/bolt egyébként nem nyereséges. Viszont ez a biztonság pénzbe kerül. Az ügynök csak jutalékot kap és minimális cselekvés tere/szabadsága van. Az ügynök a licence tulajdonosának nevében, őt képviselve dolgozik. Egy másik jellemzője az ügynökségnek, hogy a márka tulajdonosa az üzlethelyiség tulajdonosa is, ő a felelős gondoskodni annak a kiválasztásáról, kialakításáról, a megnyitása előtti előkészületekről, az ügynök csak ott dolgozik. Az ügynöknek nincs ráhatása az árakra és az árrésekre, nem kell fizetnie a licencekért, hiszen nem vásárolja meg azt. Költségei, hogy előleget, biztosítási díjat fizessen a tulajdonok, vagyon (termékek, bútorok, ingatlan) biztonsága érdekében és megvásárolja a menedzsmenthez és az adminisztrációhoz szükséges eszközöket (pénztárgép, laptop, stb.)

Egy franchise rendszerben a szükséges befektetés mértéke mindig nagyobb, mint egy ügynökség esetén (az átlagos franchise befektetés mértéke az elmúlt években meghaladta a 2,5 millió forintot egy franchise outlet esetében). Ezért cserébe a komplett üzleti koncepció több előnnyel kecsegtet a vállalkozó számára, a franchise átvevő saját maga tevékenykedik és nagyobb függetlenséggel rendelkezik, amikor az üzlet vezetéséről van szó, nagyobb profitot is termel. A franchise átvevőnek ráhatása van az üzletben árult termékek/szolgáltatások mennyiségére vagy típusainak kiválasztására. Sokszor a termék vagy szolgáltatás áráról is ő dönt. Ugyanakkor a tevékenységből fakadóan nagyobb kockázata is van az átvevőnek, ő az aki veszíthet rajta, az ő befektetése az outlet megnyitása és a termékek megvásárlása. Az átvevő tulajdonosa az outlet berendezéseinek eszközeinek (bútorok, gépek, stb.) Minden hónapban az átvevőnek franchise díjat kell fizetnie a know-how használatért és a folyamatos támogatásért, az elején pedig egyszeri belépési franchise díjat is.

Az üzleti tevékenység kiválasztásakor a befektetők gyakran feledkeznek meg egy-két lényeges dologról. Nagy hiba nem meghatározni a kockázatot és a várható hozamot. Mindenképp valamivel hosszabb megtérülési idővel érdemes számolni, mint az előleges kalkulációk, ami fontos hogy tartalmazza az inflációt is a befektetés és a megtérülés közötti periódusban.

A befektetőnek is tisztában kell pszichológiai illúziókkal, amik sokszor elfedhetik, elhomályosíthatják egy befektetés vagy várható profit reális mértékét. Tisztában kell lenni a saját - nem csak pénzügyi, de érzelmi - korlátokkal is, amik az üzleti döntések meghozatalakor jelentkeznek. Egy franchise márka kiválasztása nem különbözik egy autó márka kiválasztásától az autó kereskedőnél. Meg kell birkózni egy kis félelem érzettel, hogy megtérül-e, nyereséges lesz-e a befektetés vagy az eufória érzettel ami pedig elfedhet, elhomályosíthat lehetséges veszélyeket. Egy másik buktató lehet a nagyon gyors profit vágya vagy a tömegek követése. Kutatások kimutatták, hogy a befektető többet szenved, ha veszít egy millió Ft-ot, mint amilyen boldog, ha nyereségként könyvelheti el ugyanezt az összeget.

Amikor a vállalkozó már eldöntötte, hogy franchise rendszerben fog tevékenykedni, még mindig szembe kell néznie különböző nehézségekkel, csapdákkal. Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb hálózatot válassza, a vállalkozónak pontosan tudnia kell, hogy a márka, annak üzenete mennyire illik személyiségéhez, mennyire tud alkalmazkodni a szabályokhoz ismerni kell a rendszergazda üzleti modelljét. A leggyakoribb akadályok a legjobb döntés meghozásában: hiányzik a megfelelő ismeretanyag a láncról, a vállalkozói tevékenységről, a gazdaságról általában, csak a gyors profitra koncentrál, a tőke hiány (nem tudja finanszírozni a kezdeti, esetlegesen negatív időszakot) és a „rózsaszín szemüveg”, ami az átadókról kialakuló objektív, kritikus véleményre ártalmas.

A franchise átadók legnagyobb bűne, ha a franchise csomag nincs elég jól kidolgozva vagy hiányosan, rosszul van összeállítva. Az átadók, néha vonakodnak megmutatni a franchise szerződést, ami gyakran tartalmaz szankciókat és büntetési díjakt. Irreálisan gyors profitot ígérnek és a licence piaci értékénél többet kérnek azért. Egy másik bűn, ha nehézségeket gördítenek a jövőbeli átvevő felé, aki szeretne beszélni jelenlegi vagy volt átvevőkkel a lánctól. Egyes márkák hátránya, hogy nincsen sok franchise outletük vagy csak egy saját üzletük és így nincsen ténylegesen megtapasztalt adatokra épülő üzleti modelljük. Minden oldalt érdemes meghallgatni, annak érdekében, hogy teljes képet kaphassunk, ezért meg kell kérdezni más átvevők véleményeit is és figyelni, objektívan szemlélni a média híreit, információit.

Szóval hogyan lehet kiválasztani a legjobb, számunkra legmegfelelőbb franchise-t? Először elemezze a hálózat reklámanyagát, keresse fel egyik-másik üzletüket, ellenőrizze az ügyfélszolgálatot és az üzleti megjelenést. Hasznos beszélni a vásárlókkal is megkérdezni elégedettségi szintjükről. Hasonlítsa össze a lehetséges átadójának ajánlatát a piaci versenytársakéival is. Fontos legalább egy személyes találkozó a rendszergazda képviselőjével. Mindenképp elemezze az együttműködésről szóló jogi dokumentumokat és az abból eredő következményeket egy ügyvéddel vagy tanácsadóval (különösen a pénzügyi következményekre, pl. szankciók). Elemezni kell a nyomtatott és online sajtó híreit a hálózatról, mik voltak az értékelések a médiában. Továbbá kérje ki a hálózat más átvevőinek vagy a hazai franchise szövetségnek a véleményét, tapasztalatát a márkáról.

Michał Bogurat, Arkadiusz Słodkowski, PROFIT system


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 26.10.2014
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 12.07.2014
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 01.07.2014
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 14.12.2013
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 08.12.2013
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 24.11.2013
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 23.11.2013
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 10.11.2013