Elhivatottsággal a fiatalok oktatásáért

„A franchise partnerek különböző ágazatokból, különböző tapasztalatokkal érkeznek.. Ebből a sokszínűségből ered, hogy minden tanár és iskolatulajdonos kicsit máshogy, a maguk módján tart órákat, ahogy a személyiségük is különböző. Számunkra a legfontosabb, hogy odaadással végezzék a munkájukat, és bár a franchise partnereknek nem kell feltétlenül tanárnak vagy pedagógusnak lenniük, de fontos, hogy elhivatottak legyenek és törődjenek a fiatalok oktatásával.”
- Marcin Kruszynski
Hétfő
2015.07.06.
Minek köszönhetően nőtte ki magát egy nemzetközi franchise hálózattá a 2plus2, és mi a vonzó koncepciójukban? Marcin Kruszynski hálózatigazgató válaszolt.
 

A 2plus2 Matematika Iskola nem is olyan rég, 2010-ben indult útjára Lengyelországban egy olyan oktatóközpont koncepciójával, ahol 3-19 éves gyerekek, diákok vehetnek részt iskola utáni tevékenységeken, matematika, kémia és fizika különórákon. A 2plus2 iskolák nyitva állnak úgy a tehetséges, mint a kevésbé tehetséges diákok előtt, és ez a koncepció sikeresnek bizonyult, hiszen az elmúlt 5 év alatt 58 iskolát nyitott a hálózat, melyek közül 55 franchise rendszerben működik.
A hálózatfejlesztés hamar kinőtte a lengyel piacot, és a dinamikus expanzió részeként már öt franchise iskola nyílt Ukrajnában, kettő a Cseh Köztársaságban, egy Kazahsztánban, valamint tavaly év végén Újvidéken is. És ahogyan azt Marcin Kruszynskitől, a 2plus2 franchise fejlesztéséért felelős BLC Csoport igazgatójától megtudtuk, a történet itt korántsem ér véget. 

Melyek azok a tényezők, amik lehetővé tettek egy ilyen gyors expanzió megvalósulását?
Először is mindenképp erős oktatási rendszerünk, amiben minden iskolatulajdonos franchise partner erős vággyal rendelkezik, hogy segítsen és fejlessze a gyerekeket – éppen ezért elsősorban olyan franchise átvevőkkel szeretnénk együttműködni, akik így gondolkodnak. Ugyan a franchise partnerek teljesen más háttérrel rendelkeznek, mindenkivel sikerült létrehozni egy jó kapcsolatot és együttműködést, köszönhetően annak, hogy ők is érzik a különbséget, amit másfajta, nem hagyományos megközelítésünk jelent. Egy másik tényező minden bizonnyal az, hogy a 2plus szolgáltatások a szülők számára, a franchise csomag pedig a franchise partnerek számára megfizethető és versenyképes.
Emellett folyamatosan újabb és újabb ötletekkel állunk elő arra vonatkozóan, hogy hogyan javítsuk, fejlesszük oktatási rendszerünket, és ez az a terület, ahol a franchise partnerek is nagyon lelkesek tudnak lenni. Legutóbbi projektünk például – ami elsősorban a meglévő franchise partnerek számára biztosít kiegészítő tevékenységet és munkát a nyár során is – a Digitális Akadémia, hamar nagyon népszerű lett.

Egyszer úgy fogalmazott, hogy a 2plus2 koncepciót a ”soft-franchise” kategóriába sorolná be. Mit jelent ez pontosan?
Mint már említettem, a franchise partnerek különböző ágazatokból, különböző tapasztalatokkal érkeznek, és mi figyelmesen végighallgatunk minden ötletet, javaslatot és kritikát is. Ebből a sokszínűségből ered, hogy minden tanár és iskolatulajdonos kicsit máshogy, a maguk módján tart órákat és előadásokat, ahogy a személyiségük is különböző. Számunkra a legfontosabb, hogy odaadással végezzék a munkájukat, és bár a franchise partnereknek nem kell feltétlenül tanárnak vagy pedagógusnak lenniük, de fontos, hogy elhivatottak legyenek és törődjenek a fiatalok oktatásával.

Mit emelne ki a 2plus2 franchise fő előnyeként? Mi lehet igazán vonzó egy franchise érdeklődő számára?
A legfontosabb dolog úgy gondolom, a tapasztalatcsere. Természetesen az együttműködés megkezdésekor a franchise központ átad egy komplett know-how-t és tudásanyagot, de a legtöbb információ és tudás mégiscsak a franchise partnerek közvetlen tapasztalatából ered, amit ők a rendszer összes tagjával meg is osztanak. Persze nem minden iskola egyformán sikeres, tudjuk azonban, hogy a különböző marketing, üzletvezetési és egyéb stratégiák megoldják a problémákat.

A 2plus2 jelenleg aktívan keres franchise partnereket Magyarországon, sőt az első jelentkezőkkel már megkezdődtek az egyeztetések is. Hogy haladnak ezek a tárgyalások?
Valóban, több érdeklődő is felvette már velünk a kapcsolatot Magyarországról. Még nem írtunk alá egy szerződést sem, de vannak előrehaladott és még kezdeti fázisban lévő tárgyalások is. Van, akinek elküldtük a franchise prezentációt és azt tanulmányozzák, míg vannak, akik már a megfelelő helyszínt keresik. Úgyhogy mindenképp optimistán tekintek a magyarországi piacra, és remélhetőleg hamarosan indulhatunk itt is.

Mik a tervek a közeljövőre, a régióban hol várható további nyitás?
zokon a piacokon, ahol már jelen vagyunk természetesen további fejlesztéseket és növekedést tervezünk. A célunk, hogy Közép-Kelet Európa vezető franchise hálózata legyünk a szegmensben, aminek része a magyarországi partnerkeresés is. Ami már biztos, hogy a következő piac Horvátország, ahol a 2plus2 megveti a lábát – épp most írt alá és kezdte meg a felkészülést legújabb franchise partnerünk, aki szeptemberben indítja el 2plus2 iskoláját Zágrábban.
Emellett folyamatosan vannak érdeklődések a régión kívülről is (jelenleg Németországban folytatunk előrehaladott tárgyalásokat), sőt már Európán kívül is beindul a munka, most írtunk alá egy franchise megállapodást Afrikában. Találtunk egy jó partnert, aki érti koncepciónkat, és mi is értékeljük lelkesedését és odaadását, amivel a közös munkára tekint. Az első iskola Malawiban fogja megnyitni kapuit szeptemberben. Itt az oktatás más módon, alapvetően önkéntes alapon szerveződve fog működni, ami számunkra is egy új dolog, és a tapasztalatok alapján döntünk majd adaptálásáról további (elsősorban harmadik világbeli) piacokon.
Általánosságban elmondható, hogy minden piacon az a célunk, hogy minél több iskolát nyissunk a legalább 15 ezer lakosú városokban. Minden olyan helyszín jól tud működni, ahol a 2plus2 Iskola közel van a helyi általános- és középiskolákhoz (akár magában az iskolában is ki lehet alakítani, ha van ilyen lehetőség), illetve előnyt jelent, ha olyan településen van, ahol sok a fiatal család.