A Jono Yogo célja, hogy Magyarországon is legyenek olyan “yogozók”, amelyekkel az Egyesült Államokban, és nyugat-európai országokban is találkozhatunk. Egy saját üzlet kialakításához 50.000 – 100.000 eurós kezdeti beruházásra van szükség.
Kedd
2015.03.03.
Már négy üzletet nyitott, most pedig franchise programját is elindította a Jono Yogo.
 

A Jono Yogo 2013 nyarán nyitotta meg az első üzletét a budapesti Árkád bevásárlóközpontban. A kedvező fogadtatás, illetve a vásárlószám folyamatos növekedésének köszönhetően egy év alatt további három egységük nyílt meg más, frekventált fővárosi bevásárlóközpontokban. A hálózat alapítói felismerték, hogy a további növekedés, fejlődés leggyorsabb módja egy franchise rendszer kialakítása. Az azonos márkanév alatt futó, közös marketinggel és egységes arculattal rendelkező üzletek növekvő forgalommal, hatékonyan tudnak működni. 

A frozen yogurt egy joghurt alapú fagylalt, amely cukormentes natúr változat mellett számtalan (főképp gyümölcsös) ízesítéssel megtalálható. A joghurt alap miatt nagyon könnyű, frissítő, és nem utolsó sorban egészséges. A Jono Yogo ráadásul sokkal színesebb, szélesebb választékot is vonultat fel, a vásárló kedvére válogathat a feltétek, öntetek és egyéb fagylalt kiegészítők (drazsék, kekszek, müzlik, cukorkák) között. Minden frozen yogurt gluténmentes, csökkentett cukortartalmú és csak 1,5 százalék zsírtartalommal rendelkezik. Az ízek között található cukor-, illetve laktózmentes változat is.

 A vásárlók számára önmagában kreatív program a pohár tartalmának összeállítása, hiszen a Jono Yogot hatalmas szortiment, és kedvező ár/érték arány jellemzi. A fizetés súly alapján történik, a választás szabadságának köszönhetően pedig a lehetőségek és kombinációk száma a végtelenhez közelít.

 A Jono Yogo főleg a fiatal korosztály körében nagyon népszerű. Az üzletek mérete 50-100 négyzetméter közé tehető. Az üzletek kialakításához 50.000 – 100.000 eurós kezdeti beruházásra van szükség.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.