Magyarországon 2010-ben jelent meg a kávézólánc a hazai franchise jogtulajdonos AmRest Kft. üzemeltetésében. Ma a Starbucks részesedése nagyjából 1% az ágazat teljes forgalmából, amivel az amerikai márka – holtversenyben a McCafé-val – piacvezető Magyarországon.
Hétfő
2014.12.01.
Megnyitott a kávézólánc tizedik magyarországi egysége. Négy év alatt piacvezető lett a márka.
 

A Starbucks, a vártnál valamivel később, 2010-ben jelent meg Magyarországon, amikor (a gazdasági válság eszkalálódása idején) még többen szkeptikusak voltak a kávézólánc sikerében, hiszen nehéz gazdasági körülmények között és szoros versenypiaci környezetben jelent meg Magyarországon – ráadásul korábban több nagy múltú, amerikai franchise márkának is ”beletört a foga” a magyar piacba, és végül kivonulásra kényszerült. A Starbucks azonban bebizonyította, hogy helye van a magyar piacon, és egy dinamikus fejlődés eredményeként most megnyitotta tizedik budapesti egységét is az Allee bevásárlóközpontban.

Az újabb budapesti kávézóval viszont továbbra sem került közelebb a vidéki Starbucks-nyitás és terjeszkedés, és az biztos, hogy az idei évben még nem lép ki a fővárosból a hálózat. Korábban Szabó Orsolya marketingvezető elmondta, hogy a Starbucks szeretne a vidéki nagyvárosokban is megjelenni, de először a fővárosban kell megerősödni.

A Starbucks – a világ legnagyobb kávézóláncaként – 65 országban több mint 21 ezer kávézóval van jelen, aminek mintegy felét üzemeltetik franchise partnerek. A Starbucks Corporation legutóbbi pénzügyi beszámolójából kiderült, hogy a vállalat a 2013/14-es fiskális évben 11 százalékkal növelte nettó árbevételét, rekordot jelentő 16,4 milliárd dollárra.

Ami az üzletnyitásokat illeti, a Starbucks nem csak Magyarországon aktív. Az elmúlt évben világszerte 1.599 új kávézóval erősödött a hálózat, amelyet jövőre további 1.650-nel terveznek bővíteni. 


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.