„A befektetés megtérülése viszonylag gyors, mivel egy bevált sémát másol. De az elszántság, a sikerre való éhség sem hiányozhat a profit eléréséhez.”
Aros Tamás, Husse (Budapest XIII. és XV. kerületeiért felelős) franchise partner
Csütörtök
2014.08.14.
A kidolgozott és jól bevált franchise rendszer mellett, a vállalkozónak is tennie kell a sikerért – vallja Aros Tamás, magyarországi Husse franchise partner.
 

Aros Tamásnak a vérében van a kereskedelem, közel 20 éve tevékenykedik az ágazatban. 2013 nyarán érezte úgy, hogy váltani kell, ezért munka és vállalkozási lehetőségek után is kutatott, és egy kisállat eledel bolt megnyitása is a tervek között szerepelt. Mint megtudtuk, a klasszikus kereskedelmi véna, valamint az állatok szeretete mutatott irányt a Husse világába. „Ekkor találkoztam a Husse franchise lehetőséggel, és elkezdtem informálódni a rendszerről.  Mivel a Husse márka magas minőséget és tapasztalatot tükröz, valamint ingyenes házhozszállítási rendszerével kiemelkedik versenytársai közül, így elkezdtem a tárgyalásokat” – avatott be minket Tamás, aki 2013 szeptemberében döntött a csatlakozás, a Husse franchise partnerévé válás mellett.

Aros Tamás a csatlakozási folyamatról elmondta, hogy az gördülékenyen zajlott, minden szükséges információt megkapott, ami a döntéshez kellhetett. „Az egyeztetések a franchise központtal gyorsak és rugalmasak voltak. A felmerülő kérdésekre kielégítő válaszokat kaptam, így a szerződés aláírásával egy időben indítottam is a vállalkozásomat.”

Minden vállalkozás életében kritikus a kezdeti, felfutási időszak, ami bármely üzlet elé komoly akadályokat állíthat – így nagy segítséget jelenthet, ha a vezetés ezalatt az időszak alatt is támaszkodhat a franchise központ támogatására. „Az indulás utáni felfutást gyorsabbnak gondoltam, de túlkínálati piac jellemzi ezt a szegmenst is, így kemény, de tisztességes harcot folytatva levágjuk a tortából a szeletünket” – számolt be tapasztalatairól Tamás, és hozzátette, hogy a Magyarországon csak tavaly nyáron megjelent (és azóta is lendületesen bővülő) Husse márka „rövidesen elfoglalja megérdemelt helyét a prémium állateledelek között!

A Husse franchise koncepció rentabilitását jól mutatja az a tény, hogy Tamás kevesebb, mint egy évvel az indulás után egy lendületesen fejlődő, prosperáló vállalkozást vezet. Tamás saját bevallása szerint, ennek elérésében nagy szerepet játszik a központ pártfogása, és sokat lehet profitálni a franchise együttműködésből. „A folyamatos fejlesztések és a központi támogatások, tréningek, reklámok elengedhetetlen részét képezik a közös sikernek.

Ugyanakkor Tamás azt vallja, hogy a koncepció és a kidolgozott, jól bevált franchise rendszer mellett, a vállalkozónak is tennie kell a sikerért. „A befektetés megtérülése viszonylag gyors, mivel egy bevált sémát másol. De az elszántság, a sikerre való éhség sem hiányozhat a profit eléréséhez.

A Husse hálózatához való csatlakozás (a franchise központ által megfogalmazott) feltétele, hogy a vállalkozó rendelkezzen egy piros és/vagy felmatricázható autóval, min. 15m2 területű tároló helyiségrésszel, állandó mobil és internet hozzáféréssel, kiváló kommunikációs és kapcsolatteremtő készséggel, valamint képes legyen az önálló, független munkavégzésre. Aros Tamás szerint pedig „a franchise partner sikere szinte csak a csatlakozásán múlik!” – Figyelembe véve közel két évtizedes, kereskedelemben szerzett tapasztalatát, valamint az elmúlt szűk egy esztendőben elért eredményeit, valószínűleg Tamás tudja, hogy miről beszél.

 

 


A Husse-ról

Az 1987-ben, Stockholmban alapított Husse mára Európa vezető állateledel házhozszállítási rendszerévé nőtte ki magát. A svéd franchise hálózat közel 750 franchise partnerrel együttműködve, 40 országban van jelen innovatív üzleti koncepciójával. A Husse – a magyarországi mester partner megtalálását követően – tavaly ősszel jelent meg a hazai piacon, és kezdte meg országszerte a prémium és szuper prémium kategóriás állateledelek értékesítését.

A Husse értékesítési stratégiájának előnye, hogy a termékek, tartozékok, kiegészítők közvetlenül a gyárból érkeznek, elkerülve a nagy- és kiskereskedők közbeiktatását. A termékeket a vásárlók közvetlenül a helyi franchise partnertől vásárolhatják meg, aki egy megyében vagy budapesti kerületben felelős a disztribúcióért. Ennek köszönhetően a Husse a vásárlók számára versenyképes áron tudja biztosítani a szuperprémium minőségű termékeket, amelyeket a franchise partnerek nagyon vonzó árréssel tudnak értékesíteni.

A hálózat országszerte keres partnereket, további információkért a franchise lehetőségről, tekintse meg a franchise katalógust vagy a Husse prezentációt.


népszerű a fórumban

Indul a Fröccsbusz franchise

A Fröccsbusznak jelenleg nincsen elérhető franchise ajánlata; egyéb együttműködési lehetőségekről közvetlenül a vállalatnál tudnak érdeklődni:E-mail:...

9 hozzászólás
utolsó 2016.06.14.
Indul a Fröccsbusz franchise

Üdvözlöm!Érdeklődni szeretnék milyen költségekkel jár a csatlakozás?E-mail:tcsb032@gmail.com

9 hozzászólás
utolsó 2016.06.07.
Husse márkabolt és bemutatóterem

A Husse márkabolt elérhetőségei: Cím: 1082. Bp. Horváth Mihály tér 2. Tel.: 0620-212-20-28 E-mail: hussedelpest@husse.hu Honlap:...

1 hozzászólás
utolsó 2015.01.14.
Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla

Egy meglepő kommentben Elon Musk megjegyezte, hogy ahogy a Tesla folytatja terjeszkedését mégiscsak szüksége lehet franchise üzletekre a vállalati Tesla szalonok...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék bővebb tájékoztatást kapni fröccsbusz üzemeltetésével és a költségekkel  kapcsolatban.  Tisztelettel: korosine

9 hozzászólás
utolsó 2014.02.11.
Franchise az állatok szerelmeseinek

Kedves Marton Margó! Kérem adja meg elérhetőségét és a napokban keresni fogjuk! Az önéletrajzát a magyarorszag@husse.com e-mail címre küldheti...

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Franchise az állatok szerelmeseinek

Tiszteletem! Nagyon tetszik ez a lehetőség és érdekelne is. További információkra lenne szükségem. Üdvözlettel. Marton Margó

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Indul a Fröccsbusz franchise

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni a Fröccsbusz franchize lehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel!

9 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.