A franchise partnerek személyében leginkább olyan vállalkozókat keresünk, akik szeretnek a szépségápolásban tevékenykedni, látják az ágazatban rejlő lehetőségeket és van tapasztalatuk a kereskedelemben.
Alexandre Lourenço Duque
Szerda
2014.06.25.
Alexandre Lourenço Duque két forradalmian új koncepcióval hódítaná meg a szépségápolást Magyarországon: BodyConcept és DepilConcept.
 

A BodyConcept nemrég ünnepelte 9. évfordulóját, de a DepilConcept is már 7 éves. Mik voltak a legfontosabb pillanatok a márkák fejlődése során?

Több fontos mérföldkő is volt a BodyConcept 9 éves történetében. Mi mindig nagy figyelmet fordítottunk és fordítunk a minőségre, így hamar piacvezetőkké váltunk Portugáliában: három év elteltével már több mint 30 egységgel rendelkeztünk. 2007-ben ismertük fel, hogy szükség van egy olyan márkára is, amely megfizethető áron biztosít szakszerű szőrtelenítési szolgáltatásokat – így megszületett a DepilConcept. Mindössze két évvel a koncepció elindítását követően már 25 egység tartozott a márkához Portugáliában.
2011-ben döntöttünk úgy, hogy bővítjük hálózatunkat a határokon túl is, és megkezdődött nemzetközi terjeszkedésünk Lengyelország, Brazília, Csehország, Svájc és a Zöld-foki Köztársaság meghódításával. Jelenleg 3 kontinensen közel 40 nemzetközi egységgel rendelkezünk. Egy sor piackutatás után úgy gondoljuk Magyarország is érdekes és ideális környezet lehet a két márka fejlődéséhez.

Hogyan szerepel a két márka a hazai piacukon?
Portugáliában továbbra is jók az eredmények, a BodyConcept és a DepilConcept is rendkívül ismert országszerte. Amellett, hogy piacvezetők vagyunk, csak az idei évben 5 új BodyConcept és 6 új DepilConcept szalon nyitotta meg kapuit – mind franchise partnerek üzemeltetésében. Három éve a Portugál Franchise Szövetség ítélte oda a BodyConceptnek a Legnépszerűbb franchise koncepció díját, tavaly pedig a hálózat egy franchise partnere nyerte meg a “Világ Legjobb Franchise Átvevője” (The Best Franchisee of the World) nemzetközi díjat Firenzében.  Idén pedig – egyetlen külföldi márkaként – a londoni Franchise Marketing Awards (FMA) döntőjébe jutott be a márka.

Ön szerint mennyire találkozik a magyar nők és a magyar piac igényeivel ez a két koncepció?
Amikor először jártam Magyarországon, engem megerősítettek koncepciónk létjogosultságában a szép magyar nők és gondos megjelenésük, illetve az igény, hogy megtartsák azt. Úgy gondolom, a DepilConcept és a BodyConcept koncepcióknak nagy szerep juthat a magyar szépségápolási szegmensben. Tudjuk, hogy van potenciál a magyar piacban, mi pedig biztosítani tudjuk a legmodernebb berendezéseket és a leghatékonyabb kezeléseket.  Azt lehet mondani, hogy egy erős vállalat vagyunk, és készek arra, hogy egy jó partnerrel Magyarországon is megismételjük a sikereinket.

Magyarországon mester franchise átvevőt és egyéni franchise átvevőt is keresnek. Milyen elvárásoknak kell a franchise partnereknek mindenképp megfelelniük?
Alapvetően expanziós stratégiánk megvalósításában minden ország esetén először egy mester partner megtalálása a cél, akinek vezetésével – és további franchise partnerek bevonásával – fejlesztjük hálózatunkat az adott országban. Tavaly óta azonban – az új üzleti megoldások bevezetésének köszönhetően – Magyarországon már nem követelménye a BodyConcept Franchise partnerré válásnak a mesterjogok megvásárlása, viszont továbbra is együtt jár a teljes támogatási rendszerrel az átvevők számára.
A franchise partnerek személyében leginkább olyan vállalkozókat keresünk, akik szeretnek a szépségápolásban tevékenykedni, látják az ágazatban rejlő lehetőségeket és van tapasztalatuk a kereskedelemben. A mester franchise átvevőnek már többéves menedzsment tapasztalattal és kiváló vezetői készségekkel is kell rendelkeznie, valamint azzal a képességgel, hogy összefogja, fenntartsa és fejlessze a franchise koncepciót a piacon.

Mik a tervek a terjeszkedésre vonatkozóan Magyarországon, illetve nemzetközi szinten?
Magyarországon a célunk az, hogy megtaláljuk a mester franchise átvevőt (vagy franchise átvevőket), mivel a piacon van igény a márkák szakmai szolgáltatásai iránt. Fontos és nagy lépés lenne, hogy megnyíljon az első egység, ami bizonyítja a koncepció egyediségét és létjogosultságát. Hosszú távon természetesen az lenne a célunk, hogy helyi mester partner vezetésével és összefogásával egy erős franchise partneri hálózat jöjjön létre Magyarországon.
Nemzetközi szinten nemrég két új országban, Nagy-Britanniában és Olaszországban bővültünk, így az idei évben – a további nemzetközi piacok és mester partnerek felkutatása mellett – a fejlesztésekre fogunk koncentrálni ebben a két országban.