Dejan Grbić, a Museum of Senses társtulajdonosa / "Partnereink helyi szintű tudása támogat minket a terjeszkedésben és a hálózat sikerében."
Péntek
2021.05.14.
A Museum of Senses hálózata induláskor olyan számokat produkált, hogy a vezetőség nem is gondolkodott franchise-ban.
 

Az induláskor nem is gondolkodtunk a franchise modellben. Azért sem mert alapból is a vártnál jobb ütemben tudtunk terjeszkedni - mondta a Museum of Senses társtulajdonosa Dejan Grbic.

A Museum of Senses 2017-ben, Prágában nyitotta meg először a kapuit. Alig néhány év leforgása alatt négy új egységet hoztak létre Kelet-Európában mielőtt a pandémia megállította a terjeszkedésüket. Ugyanakkor a járvány arra is lehetőséget adott, hogy áttervezzék a stratégiájukat. Dejan elmondása szerint ekkor gondolták újra az üzleti modellt a korábbi tapasztalatok alapján. Ez eredetileg egy vissza lépés volt ugyan a cégnek, de egy hatalmas lehetőség a jövőre nézve.

Az első két egységet egymást követően nyitottátok, hogyan kezeltétek ezt a gyors növekedést?

Az ajánlottól eltérően kezdtünk és rögtön két lokációt menedzseltünk. Eredetileg csak egyet terveztünk Prágában, de később úgy döntöttünk, hogy Bukarestben is nyitunk. Úgy alakult, hogy a két egység közel egyszerre lett kész. Mindkettő rendkívül népszerű volt és sikeresen üzemelt.

Az első két múzeum sikere után további kettőt nyitottunk. Még egyet Romániában és egyet Horvátországban. Ismét tanultunk a hibákból, kiderült hogy a városi lokációk csak szezonálisan működnek és leginkább nyáron termelnek nyereséget. A megtérülés így tovább tartott, egészen 6 hónapig mire nyereségesek lettek - aztán jött a Covid.

Milyen hatással volt a pandémia a hálózatra?

A lezárások bevezetésével mi is gyorsan döntöttünk és mindkét új egységet bezártuk. Egyrészt számoltunk vele, hogy a járvány elhúzódhat, másrészt pedig eleve kevésbé nyereséges lokációkról volt szó.

Hogyan változtatta meg a helyzetet a franchise modell bevezetése?

Az induláskor nem számoltunk a franchise lehetőségével, mert a vállalkozás önmagában is elég sikeres volt. A cash flow elég jó volt ahhoz, hogy magunktól is terjeszkedni tudjunk ezért nem mértük fel a lehetőségeinket. Nem arról volt szó, hogy elutasítottuk a franchise lehetőségét, egyszerűen nem is vettük számba.

Eredetileg 20 egység nyitását terveztük, de gyorsan megtanultuk, hogy szükségünk van helyi partnerekre a dinamikus terjeszkedéshez. Most érkeztünk el oda, hogy készen állunk a franchise hálózat kiépítésére és 2022-ben már több új nyitással is számolunk partnereinken keresztül.

Világszerte terjeszkedtek vagy elsősorban csak Európán belül?

Tanultunk a hibáinkból és régiók vagy országok helyett inkább városokban gondolkodunk. Persze globális szinten tervezünk, de jelenleg még mindig a közeli nagyvárosokat tartjuk szem előtt. Hosszútávon szeretnénk megjelenni az Egyesült Államokban, Kínában és Ausztráliában is.

Milyen az ideális város a számotokra?

Főleg olyan európai nagyvárosokban gondolkodunk mint, amilyen Budapest is. Számunkra fontos, hogy a turizmus mellett legyen egy erős lokális vásárlóerő is, amelyre tudunk építeni.

Milyen az ideális partner?

Motivált átvevőket keresünk. Olyan személyeket, akiket érdekel a téma és nem csak befektetésként szállnának be. Olyanokra van szükségünk, akik személyesen is kapcsolódnak a témához és elkötelezettek iránta.

 

Kellemeset a hasznossal / A Museum of Senses egyaránt alkalmas iskoláknak tanulmányi utakra és turistáknak szórakozáshoz
Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.