Milyen vállalkozást indítsak?

Csütörtök
2020.01.09.
Évről-évre sokan fogadkoznak, hogy végre elkezdik a fogyókúrát, elkezdenek mozogni, leteszik a cigarettát, megtanulnak valamilyen nyelvet vagy éppen vállalkozást indítanak.
 

Ám, ahogy Bill Gates is emlékeztetett rá: "A legtöbben túlbecsülik, hogy mire képesek egy nap alatt és alábecsülik, hogy mit tudnának megtenni egy év alatt". A legtöbb újévi fogadalom pár kemény, elszánt nap után elszáll és jövőre lesz "halasztva". Talán a fogadalmak egyedüli nyertesei a konditermek, ahol ilyenkor megveszik a soha fel nem használt havi- és éves bérleteket.

Pedig milyen jó lett volna öt éve ingatlanba fektetni? Vagy akár egy éve sok Apple vagy Nvidia részvényt vásárolni? Annak érdekében, hogy elkerüljük a jövőben az ilyen csalódásokat, összegyűjtöttünk három olyan vállalkozás típust, amely az elmúlt években mind a világon, mind pedig Magyarországon nagy sikert ért el, és még mindig óriási növekedési potenciál rejlik bennük.

Az ajánlott vállalkozásokban egy közös vonás található, mindegyik franchise formában működik. De miért is a franchise?  Sokan szeretnének vállalkozni, ám félnek az ismeretlentől, nem akarnak nagy kockázatot vállalni. A franchise-ban az átvevő egy kész, már bizonyított üzleti modellt vesz át, így sokkal kisebb kockázattal kell szembe néznie. Elég csak megtekinteni annak a kutatásnak az eredményét, amely szerint a franchise átvevők átlagos elégedettsége a vállalkozásukkal kapcsolatban egy tízes skálán nyolcas értéket ér el.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány vállalkozás ötletet, amin érdemes elgondolkodni, ha az új évben vállalkozást szeretne indítani.

1. Önműködő üzletek

Hányszor halljuk azt, hogy nehéz megfelelő munkaerőt találni, bezárnak éttermek a munkaerőhiány miatt, vagy éppen lehetetlen a növekvő bérigényeknek megfelelni. Csak a franchise szektorban az átvevők ötöde panaszkodott a tavalyi évben vállalkozását komolyan érintő munkaerő problémákra.

Az elmúlt években két magyar cég is megjelent a piacon, akik ezt a problémát kiküszöbölik. A Bubbles önkiszolgáló mosodák száma az elmúlt években robbanásszerűen növekedett, ma már 30 egységük van hazánkban és beindították a nemzetközi terjeszkedést is. A másik önjáró hazai hálózat a Lazula franchise rendszer, amely belvárosi pincéket alakít át egyedi, kibérelhető, szabadidős helyiségekké. A titkos kert, férfiklub, autósmozi, wellness csak néhány a kidolgozott tematikák közül, melyeket jól felépített weboldal és foglalási rendszer támogat.  A Lazula koncepció ugyan csak '19 őszén kezdte meg az átvevők toborzását, de már több budapesti jogot sikeresen értékesített.

A két koncepcióban közös, hogy a franchise átvevőknek szinte csak a takarításról kell gondoskodniuk, egyébként az egységek lényegében személyzet nélkül üzemelnek.

2. Oktatás

Hazánkban egyre nagyobb sikereket érnek el -  különösen az informatika területén- a fiatalok és felnőttek számára különböző oktatást nyújtó vállalkozások.  Sok szülő nem elégedett a közoktatásban megszerezhető tudással, ezért az iskola mellett külön órákra járatja gyermekét, számos felnőtt pedig át- és továbbképzi önmagát, mert megszűnt a munkahelye, vagy elavult a tudása és új, jövedelmezőbb területen szeretne elhelyezkedni.

A Coding Giants programozó iskola a 7-19 év közötti fiatalok oktatását célozza meg. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt években több, mint 50 új iskolát nyitottak. A tanfolyamok tematikáját erre szakosodott oktatók állítják össze a diákok képességeinek figyelembevételével, az oktatásokon a gyerekek játszva válhatnak a jövő programozóivá.

Ezzel szemben a Coders Lab felnőttek számára biztosít kiterjedt IT képzést. A franchise központ számos különböző modult dolgozott ki, melyek segítségével néhány hónap alatt az IT-ben jártas szakembereket tudnak képezni.

Mindkét koncepció a szoftveripar és az informatika elmúlt évtizedekben bekövetkezett változásaira reagál. Ma már hazánkban is óriási a kereslet az IT szakemberek iránt, hiszen a legóvatosabb becslések szerint is több tízezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról.

3. Szépségipar

A szépségipar az egyik leggyorsabban bővülő szektor a világban, éves szinten körülbelül 7 százalékkal növekszik globálisan, és ezzel együtt hazánkban is megfigyelhető a szektor gyarapodása.

A francia Guinot - Mary Cohr csoport, Európa egyik vezető szépségipari márkája az elmúlt években döntött a franchise terjeszkedés mellett, ezáltal az egész kiskereskedelmi hálózatát elkezdte átformálni. Az átalakítás eredményeképpen 350 franchise partner csatlakozott a hálózathoz,  melynek közel 10% külföldön található. Terveik szerint a jövőben hazánkban is megjelennek a franchise formában működő  Guinot szépségszalonok, melyek nemcsak mint kiskereskedelmi értékesítési pontok, de egyedi szolgáltatásokat is nyújtó egységek is lesznek. A Guinot – Mary Cohr csoport meggyőződése, hogy a jövőben az egyszerű termékeladások helyét átveszik a komplex kezelésértékesítések. Ez utóbbin sokkal nagyobb eredmény realizálható, és a vendégek is szívesebben választják majd egy ismert brand szolgáltatását, mintsem hogy egy, a fejlődést nehezen követő, innovációra nem fogékony hálózaton kívüli szalonba menjenek.

A High Care Cosmetic Németországban fejlesztett gépekkel, illetve különböző krémekkel nyújt kezelést vendégeinek.  A hálózat jól ismert a magyar hölgyek előtt, hiszen több mint húsz éve meghatározó szereplője a hazai kozmetikai piacnak. A High Care szalon gépeinek előnye, hogy minimális szaktudással és munkaerővel is működtethetők - ugyanakkor kiváló hatást érnek el -, így egy alkalmazott akár három kezelést is tud egyidejűleg indítani és felügyelni.


Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.