Christian Hageseth, alapító / 2009 óta foglalkozik kannabisz termesztéssel.
Szerda
2019.08.21.
Tavaly a franchise szektor 451 milliárd dollárt mozgatott meg, éppen ezért nem meglepő, hogy akár a legizgalmasabb ötletek is teret nyerhetnek a szektorban.
 

Nem meglepő, hogy a kannabisz termesztők is meglátták a franchise nyújtotta növekedési potenciált.

Christian Hageseth - a Green Man Cannabis egyik alapítója-, korábban Colorado-i otthonában termesztette a növényt. Nagyon sokáig nem találta a helyét, amíg el nem kezdett ezzel foglalkozni. Az egyetem után egy fagyizóban dolgozott, később egy kisebb cég informatikai osztályán. Aztán 2009-ben találkozott egy kannabisz termesztővel, és ez a kapcsolat inspirálta a piacra lépésre.

Kezdetben még csak orvosi célra termesztette a növényt, néhány évvel később azonban legalizáltak a marihuánát az államban, ekkor indult növekedésnek az üzlete. Azóta már 5 franchise partnerrel írt alá szerződést annak ellenére, hogy egy átvevő induló költsége több százezer dollárnál kezdődik, de az összeg akár 1 millióra is rúghat.

Egyáltalán nem könnyű kereset ebben az iparágban dolgozni, rengeteg problémával találkoztak az alapítók. A kannabisz jelenleg csak 11 államban legális, ez komoly piaci korlátot jelent. Nem értékesíthetnek olyan fogyasztóknak, akik nem ezen államok valamelyikéből származnak, de az államból sem szállíthatják ki a kannabiszt. Ennek a szabályozásnak számos oka van. Colorado azzal indokolta a korlátozást, hogy ezzel felpörgetnék a környező államokban a kábítószerek fogyasztását.

A másik meglepő problémát az adózás jelenti, az ilyen cégek törvény szerint nem kaphatnak adókedvezményt és nem írhatják le a költségeiket (szállítás, munkabérek, járulékok stb.). Ez jelentősen csökkenti a nyereségtermelő képességet. Amikor a hálózat elindult, azzal számoltak, hogy a bevétel 36%-át kell majd adóra fordítani, de mint később kiderült, több mint felét, 52%-át.

Annak érdekében, hogy versenyképesek maradjanak, sok változtatást hajtottak végre. Minimálisra csökkentették a dolgozók számát és az üvegházak méretét. Mint kiderült 100 m2 is bőven elég a korábbi több száz helyet. Marketing tevékenységet pedig már csak a közöségi médiában folytatnak.

A jogi és pénzügyi furcsaságok egyelőre távol tartják a komoly befektetőket a piacról, de ahogy Hageseth fogalmazott: „Az iparág drasztikusan meg fog változni, amikor ezek az adózási nehézségek megszűnnek. Nekünk azért van most ilyen lehetőségünk, mert ennyire bár előnytelen az adózási környezet, mi meg tudjuk oldani ezeket a nehézségeket, míg mások nem. Vállalkozóként ez a legnagyobb lehetőség, ami adódhat.”


Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Indul a Fröccsbusz franchise

A Fröccsbusznak jelenleg nincsen elérhető franchise ajánlata; egyéb együttműködési lehetőségekről közvetlenül a vállalatnál tudnak érdeklődni:E-mail:...

9 hozzászólás
utolsó 2016.06.14.
Indul a Fröccsbusz franchise

Üdvözlöm!Érdeklődni szeretnék milyen költségekkel jár a csatlakozás?E-mail:tcsb032@gmail.com

9 hozzászólás
utolsó 2016.06.07.
Husse márkabolt és bemutatóterem

A Husse márkabolt elérhetőségei: Cím: 1082. Bp. Horváth Mihály tér 2. Tel.: 0620-212-20-28 E-mail: hussedelpest@husse.hu Honlap:...

1 hozzászólás
utolsó 2015.01.14.
Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla

Egy meglepő kommentben Elon Musk megjegyezte, hogy ahogy a Tesla folytatja terjeszkedését mégiscsak szüksége lehet franchise üzletekre a vállalati Tesla szalonok...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék bővebb tájékoztatást kapni fröccsbusz üzemeltetésével és a költségekkel  kapcsolatban.  Tisztelettel: korosine

9 hozzászólás
utolsó 2014.02.11.
Franchise az állatok szerelmeseinek

Kedves Marton Margó! Kérem adja meg elérhetőségét és a napokban keresni fogjuk! Az önéletrajzát a magyarorszag@husse.com e-mail címre küldheti...

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Franchise az állatok szerelmeseinek

Tiszteletem! Nagyon tetszik ez a lehetőség és érdekelne is. További információkra lenne szükségem. Üdvözlettel. Marton Margó

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Indul a Fröccsbusz franchise

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni a Fröccsbusz franchize lehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel!

9 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.