Második felvonás Frankfurtban

Már megkezdődött a jelentkezési időszak
Már megkezdődött a jelentkezési időszak / Az első frankfurti expóval nem csak a látogatók, de a kiállító cégek is elégedettek voltak, a következő kiállításra már most a tavaly kiállítók fele jelezte részvételi szándékát.
Szerda
2019.02.27.
Idén újra megrendezésre kerül Németország első nemzetközi franchise kiállítása, a Frankfurt Franchise Expo, azaz a FEX.
 

A FEX 2018-ban 143 márkával és 110 kiállítóval indult útjára. A 38 országból érkező kiállítóknak köszönhetően a szervezőknek egy valóban nemzetközi expót sikerült összehozniuk. A franchise ágazat folyamatos növekedést mutat, így szükségét éreztük egy nemzetközi kiállítás létrehozásának – nyilatkozta Torben Brodersen, a Német Franchise Szövetség (DFV) elnöke. Az első rendezvényre 2.500 látogató volt kíváncsi, amely ígéretes kezdetet jelent, és igazolja a szervezők pozitív várakozásait.

A DFV idén ismét partnerével, az amerikai MFV Exposures céggel közösen rendezi a kiállítást. Az expó megszervezésébe a kezdetektől bevonják a kiállítókat is, hogy a számukra fontos elemek, az ő nézőpontjuk is érvényesülhessen. A látogatókat a számos kiállító és stand mellett konferenciák, prezentációk és kerekasztal beszélgetések is várják. Franz-Josef Ebel konferencia igazgató nyilatkozata szerint a 2019-es év témai között a franchise átadók és a franchise átvevők is megtalálhatják majd a számukra érdekes előadásokat, mint a vezetővé válás, hazai és nemzetközi terjeszkedés vagy a franchise fejlesztés témakörei.

A november 14-16. között látogatható FEX nem csak a nemzetközi franchise piac felmérésére és a legjobb ajánlatok megtalálására lehet alkalmas, hanem kapcsolatépítésre, partnerek felkutatására is. A kiállítók listája folyamatosan frissül, mely a rendezvény honlapján követhető nyomon.


Kovács Márton
journalist

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.