A globális piacvezetők

Top Global Franchises 2018
Top Global Franchises 2018 / Az Entrepreneur magazin – a legkiterjedtebb amerikai franchise hálózatokat rangsoroló – kétszázas listájának első tíz helyezettje közül hat márka Magyarországon is megtalálható és nagy sikernek örvend, míg három hálózatnak egyelőre nem sikerült tartósan megvetnie a lábát a magyar piacon, egy pedig még nem próbálkozott.
Szerda
2018.09.19.
Idén is elkészült a nemzetközi viszonylatban legsikeresebb és legkiterjedtebb hálózattal rendelkező amerikai franchise márkák TOP 200-as rangsora.
 

Egy franchise hálózat nemzetközi piacokra való kiterjesztése komoly kihívást jelent. Kezdve a megfelelő helyi partner (franchise átvevő) megtalálásától a márka és a rendszer különböző kultúrákban, különböző nyelveken és eltérő gazdasági körülmények között való működtetésén át, a feladat komoly tervezést és szervezést igényel. A nemzetközi piacokon működő hálózatok számából ítélve azonban úgy tűnik, hogy az amerikai franchise márkák jól reagálnak az említett kihívásokra.

Az idei évben az Entrepreneur magazin nem csak a megszokott Franchise 500 listáját készítette el, de azt alapul véve összeállította szűkített Franchise 200 rangsorát is, mely azon legsikeresebb amerikai franchise hálózatokat rangsorolja, melyek globális viszonylatban a legkiterjedtebb hálózattal (de minimum öt tengerentúli egységgel) és további növekedési potenciállal rendelkeznek. Ezeken kívül még olyan indikátorokat vettek figyelembe, mint a szükséges befektetés, a franchise díjak, a partnerek támogatásának mértéke, a növekedési ütem nagysága, a hálózat pénzügyi stabilitása és a rendszer megbízhatósága. Mindezek alapján kétség kívül kijelenthetjük: jelenleg az amerikai franchise hálózatoknak óriási szerep jut a franchise piaci trendek alakításában szerte a világon.  

A rangsor legtetején a McDonald's (1.) és a 7-Eleven (2.) hálózatok találhatók, melyek egyébként a hazai piacot jelentő Egyesült Államokban is a legsikeresebbek tudtak. A népszerű gyorséttermi lánc domináns helyzete nem meglepő, hiszen szinte egyetlen olyan ember sincs a világon, aki a McDonald's-ot ne Amerika egyik ikonjaként tartaná számon. Az étteremláncnak több mint 21 ezer franchise étterme van világszerte. A lista második helyét elfoglaló 7-Eleven szupermarketlánc a világ legnagyobb franchise rendszerének számít az egységek száma alapján: a márkanév alatt 62 ezer üzlet működik, melyből 54 ezer az amerikai piacon kívül található – így az áruházlánc nemzetköziessége is nehezen vonható kétségbe.

A harmadik és negyedik helyet egyaránt gyorséttermek foglalják el, melyek szintén amerikai ikonoknak tekinthetők. A KFC-nek (3.) több mint 15.500, a Pizza Hutnak (4.) pedig több mint 8.700 étterme van a világon. Annak ellenére, hogy az év elején a KFC-nek több tucat éttermét be kellett zárnia Angliában a baromfiállomány megcsappanása miatt, az étteremlánc összességében még mindig stabilan növekszik a nemzetközi piacokon.

Igaz, hogy a két említett gyorsétterem lánc mindegyike szerepel az Entrepreneur ötszázas és kétszázas listáján is, érdemes megemlíteni, hogy az előbbi rangsorban igen eltérőek helyezéseik: a KFC a 233. helyen áll, a Pizza Hut pedig a 47-en. Elemzők szerint az amerikai piac extrém módon versengőnek számít, és az elmúlt években rengeteg új gasztronómiai márka jelent meg, melyek az újgenerációs igényes fogyasztóknak köszönhetően sokszor kiszorítják a régi, ”jóöreg” gyorsétteremi láncokat a versenyből. Mindezek azonban egyelőre kevéssé érintik a nemzetközi piacokat, így az expanzió üteme stabil tud maradni.

A fentiek elmondhatók a Subway (5.) esetében is, amely az elmúlt pár évben inkább a külföldi terjeszkedésre fókuszált, mintsem a hazaira. Igaz, hogy pár hónappal ezelőtt hangos volt a média attól, hogy a Subway 500 éttermét bezárta az USA-ban, de a márka még így is több mint 26 ezer éttermet üzemeltet a hazai piacon és további 18 ezret a világ egyéb szegleteiben. Mindemellett bejelentették, hogy a közeljövőben további ezer új egység nyitását tervezik a tengerentúlon.

A lista hatodik helyét elfoglaló Kumon, illetve a hetedik helyen álló RE/MAX márkák, a már említett 7-Eleven-nel együtt „kakukktojásnak” tekinthetők, hiszen a TOP 10-ben csupán ez a három olyan márka található, melyek profilja nem a gasztronómia és vendéglátás köré épül.  A Kumonnak – mely egy, a gyerekek matematikai és olvasási tudását segítő oktatási központ – több mint 24.300 egysége van, míg a RE/MAX ingatlanügynökség 3.800-nál is több irodát számlál. Magyarországon Kumon rendszerben egyelőre Dunaharasztin és Zalaegerszegen tanulhatnak a gyermekek, RE/MAX irodával pedig Budapest számos kerületében találkozhatunk.

A tíz legerősebb nemzetközi franchise utolsó három helyén ismét a gasztronómiáé a főszerep, az éttermet és cukrászdát egy koncepcióban egyesítő Dairy Queen több mint 2.400 éttermével a nyolcadik, a Dunkin Donuts pedig 3.400 egységgel a kilencedik helyezést foglalja el. Az első tíz közé még a Baskin-Robbins (10.) fért be: a fagylalt- és süteményszaküzlet 5.450 étteremmel rendelkezik a tengerentúlon. Érdekesség, hogy hazánkban a Dairy Queennek végül nem sikerült megvetnie lábát, az utóbbi kettő márka pedig különböző okok miatt kivonult a magyar piacról.


Kovács Márton
journalist

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.