Így történt - a párizsi Franchise Expo

Franchise Expo Paris / „Fontos megemlíteni, hogy 150 nemzetközi márka is megjelent nálunk, ami jól mutatja, hogy a párizsi kiállítás nemzetközi szinten is fontos rendezvény mind a kiállítók, mind a látogatók számára” – nyilatkozta Sylvie Gaudy, a Franchise Expo Paris igazgatója.
Hétfő
2018.03.26.
Európa legnagyobb franchise kiállítása 25 ország 550 kiállítóját látta vendégül. A négy napos rendezvény 35 ezer látogatót vonzott.
 

Lezajlott Európa legnagyobb franchise kiállítása, a párizsi Franchise Expo, melyet 37. alkalommal rendeztek meg. A kiállítás évről évre többtízezer látogatót és vállalkozót vonz, akik olyan befektetési ötletek és vállalkozási lehetőségek után kutatnak, melyek bizonyítottan működnek. Érdeklődésük érthető, hiszen idén 25 országból több mint 550 kiállító, ezen belül 460 franchise márka vett részt a kiállításon. A rengeteg kiállítóból 140 vállalat először képviselte magát, és kapott lehetőséget arra, hogy megtalálja potenciális partnereit. A hagyományokhoz híven a Franchising.hu ebben az évben is jelen volt az expón.

A négy napos rendezvényen a látogatók gyakorlatilag mindennel találkozhattak, ami franchise. Jó lehetőség volt ez számukra, hogy felmérjék, melyik ágazat és melyik márka áll hozzájuk legközelebb, és mi az, amibe szívesen befektetnének. A kiállítók mellett több mint 100 workshop és beszélgetés segítette az érdeklődőket a tájékozódásban és ismereteik bővítésében.

Az expó legnagyobb szeletét természetesen a hotel és éttermi vendéglátás szektorok adták, nem véletlenül, hiszen ezek az üzletágak jelentik a legnagyobb és legértékesebb szeletét a franchise iparnak. A gyorsétterem hálózatok közül érdekes, hogy a mindenki által ismert márkák mellett az ázsiai, dél-amerikai és mediterrán ételeket kínáló láncok is nagy figyelemnek örvendtek.

A személyes és üzleti szolgáltatások szektor a második legnagyobb szekciót képezte a kiállításon, összesen 70 kiállítóval. Érdekesség, hogy a kifejezetten gyermekgondozással foglalkozó hálózatok kiemelkedő növekedést produkáltak, így jelentős figyelemben részesültek a közelmúltban, és ez az expón és érezhető volt.

Az élelmiszer kiskereskedelem szintén kiemelkedő ágazat, hiszen a szektor franchise hálózatainak összesített éves forgalma csak Franciaországban meghaladja a 19 milliárd eurót. A kiállításon nagy számban jelentek meg borkereskedéssel, csokoládéval és pékáruval foglalkozó franchise láncok. A Magyarországon is partnereket kereső Easy Beer és Easy Wine mellett számos márka képviselte magát, mint pl. a Nicolas vagy a Cavavin.
Megfigyelhető, hogy az élelmiszerforgalmazás nagyjai, mint az Auchan, a Carrefour vagy a Casino számára is stratégiai fontosságú a franchise rendszerben való gondolkodás. Az organikus élelmiszerek iránti fokozódó érdeklődés sok lehetőséget rejteget még magában, melyre nem csak a nagyok, de a kisebb hálózatok is egyre inkább figyelnek.

A szépség, egészség és fittnesz ipar 50 kiállítóval ebben a tekintetben 160 százalékos növekedést tudhat magáénak a 2017-es évhez viszonyítva. Egyértelmű, hogy ez az ágazat – a franchise vállalatok kétmilliárd eurós árbevételével – az egyik legdinamikusabban növekvő szegmens számos koncepcióval és szolgáltatással. Az expón is megfigyelhető volt az a trend, hogy egy-egy márka specializálódik egy bizonyos termékre vagy szolgáltatásra, amelyből innovatív módon a lehető legjobbat próbálja kínálni a vásárlók számára.

A divatipar több mint 40 kiállítóval képviseltette magát olyan márkák által, mint a United Colours of Benetton, Kaporal, Pataugas, Besson Chaussures, Jennyfer, NAF NAF vagy az O Bag. Külön rész volt a gyerekekre szakosodott márkáknak, mint a Bébé 9, Orchestra, Kickers vagy a Kidiliz.

A szórakoztatással foglalkozó franchise hálózatok 10 százalékát adták a kiállításnak. Erre a szegmensre jellemző, hogy még nehezebb gazdasági környezetben is megmarad a hajlandóság a fogyasztókban a vásárlásra. Idén a szabaduló-szobák, videó játékok és a karaoke láncok voltak a legnépszerűbb befektetési lehetőségek. Ezutóbbi szegmenst képviselte az egyik magyar kiállító, a BlueBird Karaoke bár hálózat is. A szórakoztatóiparban tevékenykedő mintegy 170 francia franchise rendszer éves bevétele egyébként elérte az 5,8 milliárd eurót a tavalyi évben.

A lakberendezésre szakosodott márkák is szép számban mutatták be koncepciójukat, összesen 35 kiállító standját látogathatták meg a résztvevők. A “csináld magad” márkák mellett az egész ágazat fejlődik, hiszen az igény a szép és otthonos lakókörnyezet megteremtésére erős a fogyasztókban. Ez meg is látszik a francia eredményeken, a szektor több mint 7 milliárd eurós árbevételt ért el. 

Az ingatlan üzletág iránt érdeklődők is megtalálhatták számításukat, 20 franchise hálózat vett részt a kiállításon. Az építés és kivitelezés szegmens esetében a legnagyobb figyelmet a kertépítés és a lakás automatizálás kapta. „Az ágazat lendületét jelenleg a megújuló energia és a fenntartható kivitelezés iránti érdeklődés adja, így ez a szektor, amely a kiállítók 4 százalékát adta, nagyszerű befektetési lehetőségeket rejt magában – mondta el Sylvie Gaudy.

Az autók, motorok, kerékpárok rajongói is több márkával ismerkedhettek meg a négy nap alatt. Bár a szektor hagyományosan nagyobb beruházást igényel, a szegmens mégis növekszik, egyrészről a szolgáltatásokat kínáló, másrészről az elöregedő járművek karbantartására szakosodott franchise hálózatoknak köszönhetően. Ilyen hálózat például a szélvédőkkel foglalkozó France Pare-Brise és a Chrono Pare-Brise, vagy az autómosó hálózatok, mint a Lav’Car és Eléphant bleu. A jövő technológiájára, azaz elektromosan hajtott járművekre szakosodott hálózatok is bemutatkoztak, mint az elektromos kerékpárokkal foglalkozó Wattitud és a Maa Bikes.

A kiállításon a francia márkák mellett képviselték magukat az Egyesült Államok, Peru, Szerbia, Lettország, Hollandia, Málta, Norvégia vagy Oroszország franchise vállalatai is. Külön öröm számunkra, hogy idén több magyar vállalkozás is részt vett az expón. A  Biotech USA étrend-kiegészítő gyártó, a Blue Bird Karaoke Rooms karaoke bár és a Mojito Lemon koktélbár is bemutatta koncepcióját.

Mi már 2017-ben is részt vettünk rajta, igaz csak látogatóként, de akkor döntöttünk arról, hogy mindenképp jelen szeretnénk lenni az idei rendezvényen. Nagyon sok látogató és érdeklődő volt nálunk legalább 30 országból. Mi eléggé könnyű helyzetben vagyunk, hiszen a mi megjelenésünk és termékünk egyedülálló a piacon, ezért is hatott a jelenlétünk frissítőként az expón. Reményeink szerint ebből már idén lesz is partnerünk, mert sokan keresnek bennünket – avatott be Sipos Ferenc a Mojito Lemon értékesítési vezetője, majd kérdésünkre hozzátette, „mindenképp megyünk jövőre is!


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.