Indul a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönző program

A képzést sikeresen befejezők, és elfogadott üzleti tervvel rendelkezők a program második felében legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak 10 százalék önrész mellett.
Szombat
2015.11.21.
A 4 milliárd forintos támogatásból 965 harminc évnél fiatalabb álláskereső kaphat segítséget saját vállalkozása elindításához.
 

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 4 milliárd forint kerettel elindul a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönző program az ifjúsági garancia rendszer részeként – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón Budapesten. A program első részében a szükséges ismeretek elsajátításához, a második felében az indulási költségek előteremtéséhez kapnak segítséget azok a fiatalok, akik saját vállalkozást szeretnének indítani.

Az összesen 4 milliárd forint támogatásból 965 fiatal kaphat segítséget, a programot megvalósító szervezetek – az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA), a Budapesti Politechnikum Alapítvány, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz), a Széchenyi Programiroda, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) – a 25 évnél fiatalabb, illetve felsőfokú végzettség esetén 25 és 30 év közötti álláskeresők jelentkezését várják, akik egyéni vagy mikrovállalkozást indítanának.

A programba bekerülők képzéseken vesznek részt, ahol a vállalkozás indításához, működtetéséhez, menedzseléséhez szükséges ismereteket sajátíthatják el, illetve segítséget kapnak az üzleti terv összeállításához. A képzést sikeresen befejezők, és elfogadott üzleti tervvel rendelkezők a program második felében legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak 10 százalék önrész mellett – ismertette Varga Mihály. A központi régióban a hazai forrásból induló képzéseket az OFA valósítja meg, emellett ellátja a program országos koordinációját

A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a Munkahelyvédelmi Akciótervben az idén 164 ezer fiatal foglalkoztatását segítették, továbbá a fiatalok munkatapasztalat-szerzését, képzését, vállalkozóvá válását támogató hazai és uniós programok 50 milliárd forintból valósultak meg 2011-től.

2014-2020 között 200 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a fiatalok elhelyezkedését segítő programok megvalósítására, számítások szerint 2020-ig 180 ezer fiatal vesz majd részt az ifjúsági garancia programban.


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.