85 milliárdból bővíthetnek a kkv-k

A pályázatok kifejezetten a feldolgozóipar vállalatait kívánják támogatni, ami a textilipartól az autógyártásig több ezer vállalkozás számára biztosít jelentős forrásokat.
Szombat
04.07.2015
Ekkora összegű forrás évek óta nem volt elérhető a hazai kkv-k számára. Az eszközpark bővítése lehetőséget jelent a versenyképesség fokozásához.
 

Várhatóan július 9-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében meghirdetett kapacitásbővítést, illetve a termelési kapacitás bővítését támogató pályázatokra. A két felhívás kiemelkedően magas, 85 milliárd forint értékben nyújt vissza nem térítendő támogatásokat a kkv-k számára a legtöbb esetben 50 százalékos támogatási arány mellett.

A gépbeszerzésre és fejlesztésre fordítható pályázati pénzek nagymértékben növelhetik a hazai kkv-k nemzetközi versenyképességét, valamint szerepük lehet a munkahelyek megtartásában, állítják a MultiContact Consulting szakértői. Gyakorlatilag ebben a pályáztatási fejezetben vizsgázik élesben az új elektronikus pályázati rendszer is – emelik ki a szakértők.

Kapacitásbővítésre 50 és 500, addig termelési kapacitás bővítésre 5 és 50 millió forint között nyerhető el vissza nem térítendő állami hozzájárulás. E szerint a legtöbb esetben lehetséges maximum 50 százalékos támogatási arány mellett legfeljebb 1 milliárd forintos beruházásokat támogatnak pályázatonként. „A pályázatok kis túlzással történelmi jelentőségűek, mert ekkora összegű forrás évek óta nem volt elérhető a hazai kkv-k számára, és az eszközpark bővítése és modernizálása óriási lehetőséget jelent a hazai kkv-szektor versenyképességének fokozása szempontjából” – mondta Kolossa Péter, a MultiContact Consulting Kft. pályázati igazgatója.

A pályázatok kifejezetten a feldolgozóipar vállalatait kívánják támogatni, ami a textilipartól az autógyártásig több ezer vállalkozás számára biztosít jelentős forrásokat. Bár a két pályázat a gépbeszerzésre fókuszál, kiemelendő, hogy mindez nem ösztönzi a humán munkaerő gépekkel történő kiváltását, mivel a nyerteseknek minimum a pályázat kétéves időtartamára létszámtartási kötelezettséget kell vállalniuk, továbbá legalább 5 százalékkal kell növelniük személyi jellegű kiadásaikat. A fentiek mellett több további kötelezettségek – többek között az árbevétel növekedésének kötelme – is járul a támogatáshoz, fokozandó a vissza nem térítendő támogatások felhasználási hatékonyságát.

A most induló két pályázat további érdekessége, hogy a korábban gyakran nehézkesen kezelhető kitöltő programok helyett idén a pályázók már a FAIR elnevezésű új, teljesen online rendszerben intézhetnek minden adminisztratív feladatot. A várakozások szerint tehát a források allokációja mellett a pályázat lebonyolítása is jóval hatékonyabb lesz, mint a korábbiakban.


népszerű a fórumban

Még nem kelt el a Dairy Queen

This is a really very interesting post. I found lots of interesting information form your site. I really like the post and I love to read your post. Keep doing a great work. I...

5 hozzászólás
utolsó 10.08.2018
Még nem kelt el a Dairy Queen

This is a really very interesting post. I found lots of interesting information form your site. I really like the post and I love to read your post. Keep doing a great work. I...

5 hozzászólás
utolsó 10.08.2018
Franchise trendek 2013-ban

Én ezt ajánlom minden franchise tulajdonosnak: http://vendeglatoprogram.com/termekek/franchise-rendszer Sokkal könnyebb lesz vele a franchise üzletek kezelése.

1 hozzászólás
utolsó 04.02.2016
Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 26.10.2014
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 12.07.2014
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 01.07.2014
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 14.12.2013
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 08.12.2013