A pozitív változások katalizátora

A coach szakma legnagyobb hazai szaktekintélyei és gyakorló vállalati HR szakemberek járták körbe a Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő coaching aktualitásait a MOM Kulturális Központban megrendezett hiánypótló konferencián.
Szombat
06.06.2015
Hogyan segítheti a coaching a kkv-k és nagyvállalatok fejlődését? A világ legnagyobb coach szervezete tartott konferenciát.
 

Közel kétszáz coach és HR szakember részvételével tartották meg hazánk legnagyobb coach szakmai konferenciáját. A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata által, a nemzetközi coaching hét alkalmából idén második alkalommal megrendezett esemény ezúttal a Változásgenerátorok címet kapta. A rendezvény fókuszában ennek megfelelően annak bemutatása állt, hogy a coaching hogyan tudja elősegíteni, katalizálni az egyének, szervezetek életében bekövetkező pozitív változásokat, fejlődést.

A rendezvényen többek között olyan kérdésekre keresték a választ, hogy egy szervezet életciklusából adódó problémákra milyen megoldásokat nyújt a coaching, mennyire nyomja rá egy cég működésére bélyegét a felsővezetők személyisége vagy, hogy miért jó, ha egy munkahelyi csapatban vannak ellenvéleményt, kritikát megfogalmazó kollégák:

A kezdő vállalkozások legnagyobb réme a csecsemőhalál
A konferencia egyik kiemelt előadása a cégek, vállalatok különböző életciklusaiból adódó problémákat és az ezekre a coaching által felkínált megoldásokat vizsgálta. Szó esett arról, hogy az emberéhez hasonló fejlődési szakaszok a cégek életében is bekövetkeznek, így egy szervezet esetében is beszélhetünk csecsemő-, serdülő-, felnőtt- és öregkorról. Az induló vállalkozásoknak csak mintegy tíz százaléka éli túl az első évet, tehát a csecsemőkort. A cégek legproduktívabb időszaka az úgynevezett felnőttkor, amit folyamatos jó teljesítmény és megfelelő rugalmasság jellemez. A coaching kiváló módszer arra, hogy ezt az életciklust segítsen elérni és a lehető leghosszabb ideig fenntartani a szervezetek számára.

Az ellenvélemény a fejlődés motorja lehet
A munkahelyi teamek fejlődése számára nagyon fontos, hogy legyen ellenvéleményt, kritikát megfogalmazó kolléga. Csoportdinamikai modellek szerint egy csapatban alapvetően négy különböző szerep rajzolódik ki: az alfa a vezető, a gamma az együttműködő, az omega az ellenzék, illetve a béta a tanácsadó, mediátor. Az ellenpólus kialakulására munkahelyi környezetben szükség van, hiszen ez sarkall innovációra, fejlődésre. Sok esetben az akadályozza a vállalatok előrelépését, hogy túlságosan homogének a csoportok. Az ideális az, ha a teamen belüli erők váltakoznak és az integrálódás, együttműködés időszakait a differenciálódás, különállás periódusai váltják, és ebben a folyamatban kulcsszerepe lehet coach szakemberek bevonásának is.

A coaching segíti a vezetőket a konstruktív légkör kialakításában
A konferencián kutatási adatok segítségével került alátámasztásra, hogy a cégek felsővezetői milyen hatást váltanak ki a munkavállalókból, milyen kulturális lenyomatot hagynak. A bemutatott 50 országot érintő nemzetközi kutatás eredménye szerint a felsővezetők nagy része konstruktív csapatlégkörre vágyik, de a munkatársak visszajelzései alapján a vezető tényleges viselkedése, stílusa miatt sokszor nem sikerül megvalósítani ezt az ideális állapotot. Konkrét esettanulmányok bizonyítják a coaching szerepét a konstruktív munkahelyi légkör kialakításában.

A Változásgenerátorok konferencián a fentieken kívül is számos izgalmas előadás hangzott el, a megnyitót Bite Barbara az ICF Magyar Tagozatának elnöke tartotta, és olyan nemzetközileg elismert magyar sztárcoach-ok is színpadra léptek, mint Hankovszky Katalin, vagy Turai Léda. Az ICF konferenciáján számos további sikeres ACC, PCC és MCC coach szakember osztotta meg a közönséggel gondolatait, így többek között: Hegedűs Dóra, Komócsin Laura, Kalamár Beáta, Szabó Gabi, Kelló Éva, Snír Péter, Lapu Klára, Zsikla Gábor, Sági György, Sivó Imre, Generál Péter, Nemes Antónia, Dara Péter, Mezei Andrea, Sari van Poelje és Janet M. Harvey.


népszerű a fórumban

Még nem kelt el a Dairy Queen

This is a really very interesting post. I found lots of interesting information form your site. I really like the post and I love to read your post. Keep doing a great work. I...

5 hozzászólás
utolsó 10.08.2018
Még nem kelt el a Dairy Queen

This is a really very interesting post. I found lots of interesting information form your site. I really like the post and I love to read your post. Keep doing a great work. I...

5 hozzászólás
utolsó 10.08.2018
Franchise trendek 2013-ban

Én ezt ajánlom minden franchise tulajdonosnak: http://vendeglatoprogram.com/termekek/franchise-rendszer Sokkal könnyebb lesz vele a franchise üzletek kezelése.

1 hozzászólás
utolsó 04.02.2016
Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 26.10.2014
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 12.07.2014
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 01.07.2014
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 14.12.2013
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 08.12.2013