Sikeres vállalkozásösztönzési projektek

A pályázat Európa szerte felkutatja és elismeri az Unió legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásösztönzési projektjeit, továbbá lehetőséget nyújt a pályázóknak, hogy európai szinten megmérettessék magukat, elismerést szerezzenek és promotálhassák tevékenységüket.
Péntek
2015.01.30.
Elstartolt a “Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” pályázat idei fordulója. Vállalkozókat inspiráló és segítő kezdeményezéseket díjaznak.
 

A tavalyi év nemzetközi szinten is kiemelkedő sikere után a Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottsággal közösen 2015-ben is pályázatot hirdet az európai vállalkozások ösztönzésére létrehozott díj elnyerésére összesen hat kategóriában. A díj elsődleges célja olyan vállalkozói, nonprofit, önkormányzati vagy állami szintű kezdeményezések elismerése, amelyek a vállalkozók ösztönzésére, inspirálására és tevékenységük segítésére irányulnak.

A Díjra való nevezés két kiválasztási szakaszban zajlik: nemzeti és európai szinten. Az európai fordulóba két projektet juttat tovább a magyarországi szakmai zsűri. Az Európai Zsűri Fődíját – amelynek díjazottja bármely kategóriából kikerülhet – az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozói kezdeményezésének bizonyul. A díjátadó ünnepségre – amelyre a nemzeti forduló összes továbbjutója meghívást kap – az EU soros elnökségét adó Luxemburgban kerül sor 2015 novemberében.

Az elmúlt években több magyar sikertörténetet is díjazott az európai zsűri: a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató Panda Hotelt, illetve a Miskolc Holding Zrt. „Anti-Bureau” programját. Továbbá külön elismerésben részesült a Széchenyi Kártya program is.

A Díj hazai történetének eddigi legnagyobb sikerét a tavalyi év jelentette. A Nápolyban megrendezett eredményhirdetésen a Gazdagmami Kft. pályázata átütő sikert aratott, amellyel kiérdemelte a zsűri fődíját, egyben a „Vállalkozói kedv ösztönzése” kategóriában is győztes lett.

A Gazdagmami Kft. 2008 óta segíti a kisgyermekes anyukákat a vállalkozói ismeretek elsajátításában, illetve a vállalkozásindításban. Ingyenes előadásokkal, kapcsolatépítő estekkel, információs anyagokkal segít az anyáknak bemutatni a vállalkozásaikat, példaképeket állítani és más anyákat is inspirálni a vállalkozásindításra. A Díj nyolcéves történetében először fordult elő, hogy magyar céget választottak a legjobbnak.


Az Európai Vállalkozási Díjat hat kategóriában osztják ki:

  • A vállalkozói kedv ösztönzése
  • A vállalkozói ismeretek növelése
  • Az üzleti környezet fejlesztése
  • A vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése
  • A zöldgazdaság ösztönzése
  • Vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért

A pályázati kiírás, a jelentkezési lap és az eljárási kézikönyv a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján, további információk  a Díj hivatalos Facebook oldalán és az Európai Bizottság honlapján érhető el.

Nevezési határidő: 2015. május 15.


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.