Beszállítónak lenni jó

A szeptember 11-i konferencia mellett, a KKV-Akadémia keretében 2014. december végéig további 6 rendezvényt szerveznek kis- és középvállalkozások vezetői, szakemberei számára.
Szombat
2014.08.23.
Ha érdekli hogyan lehet nagyobb biztonságot elérni a beszállítói és beszállítást foglalkoztatói pozíciókkal, látogasson el a KKV-Akadémia szakmai konzultációjára.
 

Megszerezni egy biztos beszállítói pozíciót egy multinál szinte álomszerű. De nem csak multikkal lehet beszállítói kapcsolatot létesíteni. Hazai kis és középvállalatok is keresnek beszállítói partnereket, egyszerre lehetünk beszállítók és beszállítókat foglalkoztatók is. A kkv-k előszeretettel tömörülnek beszállítói klaszterekbe, így „globalizálódnak”, koncentrálják együttműködéssel erőiket, erősítik versenyképességüket. Szeptember 11-én, a KKV-Akadémia őszi rendezvénysorozatának első szakmai konzultációján szakértő, a gyakorlati életben jártas előadók segítségével ”Beszállítónak lenni jó – A biztos pozíció feltételei”  témában tehetünk szert aktuális, friss és hasznos tudásra.

A Piac&Profit és a BKIK közös rendezvénye azoknak a kkv-vezetőknek szól, akiket érdekel hogyan lehet nagyobb biztonságot elérni a beszállítói és beszállítást foglalkoztatói pozíciókkal, hogyan csinálják mások, minek kell megfelelni, hogy bekerüljünk egy nagyobb vagy kisebb vállalat, klaszter rendszerébe, hogyan építsünk magunk hálózatot.

A szakmai konzultáción részt vesznek beszállítókat kereső cégek képviselői, beszállítói klaszterek képviselői, valamint olyan cégek szakértői, mint a FrameWork Hungary, a Dr. Németh & dr. Haraszti Ügyvédi Iroda, a Nemzeti Kereskedőház, a Centrál-Faktor Pénzügyi Zrt,, a GS1 Magyarország vagy az Erste Bank. A 10 órától kezdődő, egész napos program főbb témái a következők lesznek:

  • A beszállítók minősítésének szempontjai.
  • Amit a jó beszállítói szerződések kötéséhez tudni kell
  • Kormányzati segítség a kkv-k beszállítóvá válásához
  • A faktorálás előnyei a beszállítók számára
  • Pénzügyi segítség – Beszállítói hitelkonstrukciók
  • Beszállítói klaszterek
  • Ne féljünk az ERP-től!
  • Hatékony, hiteles, globális.  Termék adatbank a beszállítók szolgálatában
  • Interaktív fórum – Hogyan építsünk beszállítói kört a gyakorlatban? Hogyan tegyük beszállítóvá alkalmassá cégünket?
  • Üzleti kézfogó 

A konferencia nem csak a gyakorlati üzleti életben azonnal használható információkat, tudásokat ad át a résztvevőknek, hanem lehetővé teszi, hogy a rendezvényen megjelenők egymással is megismerkedhessenek, az ”Üzleti kézfogó” program keretei közt és segítségével.

A rendezvény a BKIK Székházban (Budapest, Krisztina krt. 99.) kerül megrendezésre, jelentkezés a regisztrációs űrlap kitöltésével lehetséges.


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.