Fogyasztóbarát emblémával tűnhet ki vetélytársai közül

Egyenlőre kiskereskedelmi és vendéglátó tevékenységet végző vállalkozások jelentkezhetnek a pályázatra, de megfelelő érdeklődés esetén a későbbiekben más ágazatokra is kiterjeszthetik azt.
Csütörtök
2012.03.29.
Az NFH védjegyét kis, - és középvállalkozások pályázati úton szerezhetik meg.
 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) pályázatot hirdetett meg fogyasztóbarát vállalkozásoknak. A pályázatra elsősorban kereskedelmi és vendéglátó kis, - és közepes méretű cégek jelentkezését várják, akik „fogyasztóbarát” emblémát kaphatnak a pályázat megnyerésével. Az új pályázati kiírást az NFH főigazgatója, Pintér István jelentette be március 29-én a hatóság budapesti sajtótájékoztatóján.

Pintér kihangsúlyozta, hogy „a fogyasztóvédelmi politika végrehajtására vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy hatósági jogalkalmazás során a jogkövető magatartást preventív eszközökkel is segíteni kell.” Ez annyit tesz, hogy nem csak a szabálysértőkkel szemben kell fellépnie a hatóságnak, hanem fel kell hívnia a figyelmet azokra a vállalkozásokra, amelyek jogkövető magatartást tanúsítanak, és amelyek tevékenységük alapján méltóak a fogyasztók bizalmára.

A Fogyasztóbarát Vállalkozás pályázat azt a célt szolgálja, hogy kiemelje az arra érdemes cégeket és emellett növelje a fogyasztói tudatosságot, valamint arra ösztönözze a vállalkozásokat, hogy olyan tevékenységet végezzenek, amely növeli a fogyasztók elégedettségét. A jelentkezés előfeltétele, hogy a pályázó korábbi működése során nem sértett jogszabályi rendelkezéseket. A pályázat benyújtásának nincsenek anyagi vonzatai, jelentkezni május 31-ig lehet. A hatóság az idei évtől kezdve évente egyszer írja ki a pályázatot, az emblémát megszerző vállalkozások pedig két évig viselhetik azt. A pályázat nyerteseinek kihirdetési időpontja várhatóan 2012. szeptember lesz

Jelentkezni a www.nfh.hu oldalon lehet.


népszerű a fórumban

Indul a Fröccsbusz franchise

A Fröccsbusznak jelenleg nincsen elérhető franchise ajánlata; egyéb együttműködési lehetőségekről közvetlenül a vállalatnál tudnak érdeklődni:E-mail:...

9 hozzászólás
utolsó 2016.06.14.
Indul a Fröccsbusz franchise

Üdvözlöm!Érdeklődni szeretnék milyen költségekkel jár a csatlakozás?E-mail:tcsb032@gmail.com

9 hozzászólás
utolsó 2016.06.07.
Husse márkabolt és bemutatóterem

A Husse márkabolt elérhetőségei: Cím: 1082. Bp. Horváth Mihály tér 2. Tel.: 0620-212-20-28 E-mail: hussedelpest@husse.hu Honlap:...

1 hozzászólás
utolsó 2015.01.14.
Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla

Egy meglepő kommentben Elon Musk megjegyezte, hogy ahogy a Tesla folytatja terjeszkedését mégiscsak szüksége lehet franchise üzletekre a vállalati Tesla szalonok...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék bővebb tájékoztatást kapni fröccsbusz üzemeltetésével és a költségekkel  kapcsolatban.  Tisztelettel: korosine

9 hozzászólás
utolsó 2014.02.11.
Franchise az állatok szerelmeseinek

Kedves Marton Margó! Kérem adja meg elérhetőségét és a napokban keresni fogjuk! Az önéletrajzát a magyarorszag@husse.com e-mail címre küldheti...

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Franchise az állatok szerelmeseinek

Tiszteletem! Nagyon tetszik ez a lehetőség és érdekelne is. További információkra lenne szükségem. Üdvözlettel. Marton Margó

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Indul a Fröccsbusz franchise

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni a Fröccsbusz franchize lehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel!

9 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.