Ajándék vagy kenőpénz?

Egy, a partnernek küldött ötletes szerkentyű akár több eredménnyel is járhat, mint egy több hónapos marketing akció. De vigyázat, a drága ajándékra úgy is lehet tekinteni, mint a megvesztegetés megnyilvánulása, ami pedig már büntetendő.
Csütörtök
2013.03.28.
Körültekintőnek kell lennie, ha üzleti partnerének ajándékot vásárol, hogy ne lépje át a diszkréció határait.
 

Az üzleti világban egyre népszerűbbé válik a kölcsönös ajándékozás a partnerek között. Napjainkban már nem csak Karácsonykor gyakoriak az ajándékozások, de akár a közös projektek befejeztével, vagy a cégalapítás évfordulójakor is. Az ajándék kiválasztásakor alaposan át kell gondolni, hogy mit vásárol, nem szabad, hogy zavarba hozza üzleti partnerét.

Értékes vagy megfizethetetlen?

Fontos, hogy az ajándékot körültekintően válasszuk ki, hogy az alkalomhoz illő legyen és szükség van egy kis óvatosságra is. A kisebb, hagyományos ajándékok – virágcsokrok, desszertek, tollak – amiket köszönetnyilvánításként szokás adni az együttműködés vagy a szakmaiság értékeléseként, a kulturáltság és a jóakarat jelei. Azonban fontos, hogy kizárólag az együttműködés befejezte után ajándékozzunk, ugyanis az nem szabad, hogy hatással legyen a döntéshozatalra.

Manapság gyakorlatilag bármilyen ajándékra lehet úgy tekinteni, mint a korrupció egyfajta megnyilvánulására, ami pénzbírsággal vagy súlyosabb esetben akár szabadságvesztéssel is sújtható. Ne feledje, nem csak az bűnös, aki elfogadja a kenőpénzt, de az is, aki adja – ugyanis passzív résztvevője a korrupciónak. Feltételezhetjük, hogy a húszezer forintos értéket meg nem haladó ajándékokra nem kell kenőpénzként tekinteni, de az e fölötti ajándékokkal legyen óvatos.

Sok múlik a szokásokon, az üzleti környezeten és az adott szituáción is. A vendéglátó iparban például a konyhai felszerelések igazi ajándékok, amikkel nem fog mellényúlni, de az ügyvédi, tanácsadói irodáknak érdemesebb valamilyen elegáns kiegészítőt ajándékozni. Teljesen más a doktornak adni egy tízezer forintos bort egy sikeres műtétet követően, mint egy köztisztviselőnek valamilyen bizonyítvány, engedély kiállításáért. A második esetben a kötbér kockázata jóval magasabb.

Megszokott vagy eredeti?

Miután meg van a büdzsé, el lehet kezdeni gondolkozni az ajándékon. Választhat a "biztonságos ajándékok" csoportjából, hogy biztosan elkerülje a nem megfelelő választásból fakadó kellemetlenséget, a legrosszabb esetben unalmasnak fog tűnni. Érdemes átgondolni, hogy gyarapítani akarjuk-e az üzleti partner tucat tárgyakból felhalmozott kollekcióját, vagy esetleg meglepjük valami egyedi ötlettel. Minél hivatalosabb a kapcsolat, annál inkább az elegánsabb és megszokottabb ajándék a célszerű.

Pár évnyi ajándékvásárlás után olyan érzése támadhat, hogy kifogyott az eredeti ötletekből. A kiválasztásnál ne feledjük, hogy a meglepetés ereje az egyik legfontosabb szempont, ugyanis az tölti el elégedettséggel a partnert. Így, ha igazán meg akar lepni valakit, válasszon valami szokatlan ajándékot.

Mostanában az egyik legnépszerűbb ajándékok közé tartoznak a különböző utalványok, amelyek tényleges értékét nehéz megbecsülni. – „Ez lehet például belépőjegy egy fürdőbe, élmény-, masszázsközpontba vagy mondjuk színházjegy is. Ezek biztonságos ajándékok, nagyon nem lehet mellé lőni velük, ugyanis gyakorlatilag a megajándékozott személy választhatja ki a neki szimpatikus szolgáltatást az ajánlatok közül. A legkockázatosabb ajándékok közé tartoznak az ékszerek vagy akár a könyvek is, mert lehet, hogy nem sikerül eltalálni a személy ízlését” – mondta el a PROFIT System tanácsadó iroda egyik PR menedzsere.

Nem csak a belső számít

Szintén nagyon fontos, hogy hogyan csomagoljuk (hogyan tálaljuk) az ajándékot, ugyanis az is része az ajándéknak. Sokszor a csomagolás teszi boldoggá az ajándék címzettjét, és akár érdekesebb is lehet valaki számára egy vicces, kreatív doboz vagy egy különleges, esetleg személyes zacskó/csomagolás, mint maga az ajándék. Vannak különböző boltok, ahol a legkülönbözőbb csomagolások közül válogathatunk, általában bevásárlóközpontokban találkozhatunk ilyenekkel.

A csomagolás mellett, ne feledkezzen meg az üdvözlő kártyáról sem. A legjobb, ha kézzel írjuk a köszöntőt, céges ajándékok esetén pedig érdemes feltüntetni a cég logóját is, így később könnyebben asszociálnak ránk az ajándékról.

(boa)


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.