Fiatalok vállalkozóvá válása

A pályázatok benyújtása 2013. március 1-től lehetséges.
Vasárnap
2013.02.24.
A foglalkoztatási problémák tartós megoldásához a vállalkozókon keresztül vezet az út. Ennek tudatában indul az a támogatási konstrukció, amely fiatalok vállalkozóvá válását segíti.
 

A Munkaügyi központ hazai és uniós forrásokból is igyekszik támogatni a pályakezdők munkaerőpiacra lépését, így idén is lehet pályázni vállalkozóvá válási támogatásra, illetve lehetőség van beruházás jellegű támogatások megszerzésére is. A TÁMOP–2.3.6 jelű konstrukció alapvető célja a mikrovállalkozások indítását tervező 35 év alatti természetes személyek segítése a konvergencia régiókban, amire közel ötmilliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A támogatástól 1500 darab új mikrovállalkozás elindulását várják.

Mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amely tíznél kevesebb személyt munkaviszonyban foglalkoztat, és amelynek éves árbevétele nem haladja meg a kétmillió eurót. A pályázat keretein belül mikrovállalkozásként maximum hárommillió, társas vállalkozásban pedig maximum hatmillió forintra lehet pályázni. A kilencven százalékos állami és uniós támogatással megvalósuló konstrukcióhoz 10 százalék önrészt kell biztosítani.

A pályázati részvételhez szükséges egy kidolgozott és jóváhagyott üzleti terv, illetve a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) által szervezett képzés(ek) eredményes elvégzéséről szóló tanúsítvány. A teljes konstrukció két pályázati ütemből áll, amelynek keretében a potenciális fiatal/pályakezdő vállalkozók egymásra épülő képzések és programok keretében megkaphatják a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat – alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák típusait –, illetve segítséget kaphatnak üzleti tervük összeállításához (TÁMOP–2.3.6.A). A második pályázati ütemben (TÁMOP–2.3.6.B) részesülhetnek anyagi támogatásban a vállalkozások az alapítást követő időszakban felmerülő költségekre.

A pályázaton elnyert pénzt fel lehet használni, anyag- és eszközbeszerzésre, oktatásra, rezsiköltségekre, de üzlethelyiség bérlésére és ügyvédi költségekre is. Azonban a projekt összköltségének minimum 30%-át, de maximum 50%-át személyi jellegű ráfordításra (bér és járulékai) kell fordítani.


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.