A 2012. május 1-je óta zajló program során interaktív adatbázis és tematikus rendezvények segítségével lehetőség nyílik a munkáltatói és munkavállalói oldal, illetve a témában érintett szakmai szervezetek közötti párbeszéd kialakítására.
Szerda
2012.12.19.
A rugalmas foglalkoztatás helyzetét vizsgálta a Munka Kisgyermekkel program legújabb kutatása. Magyarországon egyfajta idegenkedés tapasztalható.
 

December 4-én került megrendezésre a Munka kisgyermekekkel (MuKi) program rendezvénysorozatának első szakmai kerekasztal-beszélgetése és nyílt napja, melynek mottója a „Hazai pillanatkép” volt, célja pedig a magyarországi rugalmas foglalkoztatás helyzetének általános áttekintése mind munkáltatói, mind munkavállalói és szakmai oldalról.

A rendezvény első programpontjaként az Iparfejlesztési Közalapítvány részéről Dr. Bárdos Krisztina ügyvezető igazgató beszélt a Közalapítvány által lefolytatott - a MuKi szakmai alapját képező - reprezentatív kutatásról. Az ötszáz fős lakossági és a százfős céges mintát feldolgozó felmérésben elsősorban a munkavállalói és a munkáltatói oldal kisgyermekes szülők alkalmazását érintő valós problémákat és igényeket vizsgálták:
- „A félelmek mindkét fél részéről nagyon erősek, viszont gyakran sztereotípiákon alapulnak. A szülők legnagyobb problémája a gyermekfelügyelet hiánya, míg a munkáltatók legjobban a kisgyermekes munkatárs kisebb mértékű elkötelezettségétől és fizikai távollétét hiányától félnek."

A kutatásból kiderült továbbá, hogy a munkáltatói oldal számára jelentős visszatartó erő a közvetlen üzleti érdek, illetve a jó gyakorlatok ismeretének hiánya.
- „A társadalomban szükség van a szemléletformálásra, illetve az állam, a döntéshozók és a stratégiaalkotók munkavállalókkal és munkáltatókkal közös gondolkodására ahhoz, hogy a kisgyermekes szülőket ne hátrányos helyzetűként, hanem kiemelt módon kezeljék a magyar társadalomban.” – hangsúlyozta Dr. Bárdos Krisztina.

A Közalapítvány ügyvezetőjét követte az előadók sorában Scharle Ágota, a Budapest Intézet ügyvezető partnere és Székely András, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, aki az atipikus foglalkoztatás magyarországi helyzetéről adtak elméleti - szakmai áttekintést.

A szakértői vélemények, előadások után pódiumbeszélgetés indult a meghívott szakértők és a résztvevők között. Ezt követte a program első nyílt napja, amelyet Dr. Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke nyitott meg előadásával.
- „Magyarországon a nők mindössze négy százaléka dolgozik részmunkaidőben. Ausztriában és Németországban ez az arány ötven százalékot tesz ki, Hollandiában pedig eléri a hetvenkét százalékot is. A számok világosan mutatják, hogy Magyarországon egyfajta idegenkedés tapasztalható az atipikus foglalkoztatási módoktól." – hívta fel a figyelmet a magyarországi helyzetre az elnök.

Munka kisgyemekekkel program - MuKi

A munka és a magánélet összeegyeztethetőségének kérdéseire koncentráló MuKi program során – a rendezvények, nyílt napok mellett - kétszáz kiválasztott szülő részesül ingyenes képzésekben és személyiségfejlesztő tréningekben, hogy utána könnyebben illeszkedjen majd vissza a munka világába; munkáltatói oldalról pedig a program hatvan cég fejlesztését teszi lehetővé – érzékenyebbé téve őket a kisgyermekes munkavállalók igényeire. A programhoz ez idáig közel ötven vállalkozás csatlakozott.

A program a képzéseken túl száz fő elhelyezését, illetve munkába való visszasegítését vállalja – ehhez elsősorban atipikus foglalkoztatásra nyitott cégek jelentkezését várják a programba.


népszerű a fórumban