Visszaszorul az internetes vásárlás?

Az élelmiszert leszámítva, aligha nem minden más kereskedelmi területen csökkenés tapasztalható az interneten vásárlók számát illetően.
Szombat
2012.09.01.
A két évvel ezelőtt mért 66%-al szemben, idén a fogyasztóknak mindössze 54%-a tervez online vásárolni terméket vagy szolgáltatást az elkövetkezendő fél évben.
 

A Nielsen elemző cég online vásárlási szokásokról készített nemzetközi felmérése alapján kiderült, hogy Magyarországon a globális (85%) és az európai (78%) átlagnál jelentősen kevesebben terveznek a világhálón vásárolni (54%) az elkövetkezendő hat hónapban. Az is kiderül a felmérésből, hogy a magyarok 8 százaléka tervezi, hogy a neten vásárol ételt és italt, ezzel harmadával emelkedett az így gondolkodók aránya. Ez a tendencia a jellemző globálisan is, ugyanis 44 százalékkal emelkedett az élelmiszert neten vásárló fogyasztók aránya az elmúlt két évben.

Hazánkban az Interneten vásárlók között legnépszerűbb a könyv és újság, amelynél az online beszerzést tervezők aránya 40 százalékról 20-ra csökkent, kétéves összehasonlításban. Amíg utazással kapcsolatos szolgáltatásokat, repülőjegytől szállodafoglalásig tavalyelőtt a megkérdezettek 15 százaléka szándékozott igénybe venni, addig legutóbb 14 százalék.

Szintén csökkenő trendet tapasztaltak a piackutatók a magyar fogyasztók körében öltözködéshez szükséges cikkek tervezett online vásárlásánál, kiegészítőkkel, cipővel és ékszerrel együtt (2012-ben a felmérésben részt vettek 12 százaléka), mobiltelefon vagy tartozékok beszerzésénél (12), szórakoztató rendezvényekre szóló jegyek vételénél (11) és számítógép vásárlásánál (10). A többi termékcsoportot vagy szolgáltatást 10 százaléknál kevesebben említették. Így például az élelmiszert és italt 8, bőrápoló szert és kozmetikumot pedig 4 százalék.

Forrás: Világgazdaság Online


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.