Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Hétfő
2012.08.13.
Néha az életben vannak váratlan, előre nem látható szituációk. Előfordulhat, hogy hirtelen el kell hagynia az országot vagy más kellemetlen élethelyzetben találja magát.
 

Szeretné újraszervezni ügyeit, mind magánéleti, mind üzleti szempontból és ezért újra átnézi a már egy ideje megkötött franchise szerződését. És ebben a szerződésben szerepel a következő szöveg: "ezen szerződés hatályos 10 éven keresztül és a periódus lejárta után is érvényben marad". Mit tehet ahhoz, hogy hamarabb fel tudja bontani a franchise átadóval kötött megállapodást?

A franchise megállapodás egy hosszútávú együttműködési forma. A cél – hogy fejlesszük tevékenységünket és pénzügyi haszonra tegyünk szert – általában csak hosszú távon elérhető. Emiatt a franchise szerződések időbeni hatálya 5, 10 vagy akár 20 év is lehet. Az is előfordulhat, hogy a franchise átadó és átvevő határozatlan idejű szerződést köt. Az ilyen – ritkán előforduló – megállapodás az üzleti tervek megvalósításának szempontjából előnyös, azonban néha előre nem látható körülmények merülhetnek fel és előfordulhat, hogy a franchise átvevő nem akar vagy nem tud eleget tenni ilyen hosszútávú kötelezettségeknek. Ekkor még egyszer át kell olvasni a szerződést, amiből kiderül, hogyan tudna kilépni ebből az együttműködésből.

A szerződés felmondása

A jól elkészített franchise szerződések lehetőséget adnak a szerződés idő előtti megszüntetésére. Az indok, amiért a franchise átvevő fel akarhatja bontani a szerződést sokféle lehet. Például: a franchise átadó nem tesz eleget kötelezettségeinek – ebben az esetben az átvevő a rendkívüli felmondás lehetőségével élhet.
Egyoldalú jogviszony-alakító aktus a szerződés felmondása, amelynek két módozata van: rendes felmondás (csak határozatlan idejű szerződés esetén alkalmazható), illetve rendkívüli felmondás. A rendkívüli felmondás határozott és határozatlan idejű szerződés esetén is alkalmazható, ilyenkor az átvevő egy írásbeli jegyzéket ad át a Franchise átadónak.

Ha a szerződésszegés a franchise átadó önhibáján kívül történt, ha nem, az átvevő meghatározhatja az együttműködés befejezésének időpontját (megfelelő időt biztosítva a hiányosság megszüntetésére) vagy azonnali hatállyal felmondhatja azt. Rendkívüli felmondásra csak a másik fél súlyos és bizonyítható törvényes vagy szerződéses kötelezettségszegése esetében kerülhet sor, ezt a szerződésszegést az írásbeli jegyzékben részletesen indokolni kell.

Ha a szerződés nevesíti azokat a szituációkat, amelyek szerződésszegésnek minősülnek és a szerződés azonnali hatályú felmondására okot adhatnak, a helyzet egyszerű. Azonban sok szerződés nem tartalmaz utasításokat erre vonatkozóan és így a szerződésszegés súlyosságának bizonyítása sokkal nehezebb. Ha nincsenek is ilyen rendelkezések, a franchise átvevő még átadhatja az írásbeli jegyzéket a franchise átadónak.

A franchise átvevő jogosult egyoldalú nyilatkozatot küldeni, ha a franchise átadó:

  • nem kézbesíti a szerződésben meghatározott eszközöket, felszerelést;
  • nem biztosítja a meghatározott támogatást;
  • nem nyújtja a szükséges képzéseket;
  • nem kézbesíti a termékeket, árukat,stb.;
  • nem szervez marketing és reklám akciókat;
  • megsérti, korlátozza a biztosított területi kizárólagosságot;
  • indokolatlanul emeli a franchise díjak mértékét.

 

A szerződéstől való elállás

Egy másik módja a jogi kapcsolat felbontásának a szerződéstől való elállás. Ez is egyoldalú jogviszony-alakító jog, a különbség a felmondáshoz képest, hogy visszamenő hatállyal szünteti meg a szerződést, ezáltal olyan helyzetet kíván teremteni, mintha a szerződés „nem is lett volna”. Azonban éppen ezért franchise szerződés esetében ennek alkalmazása fogalmilag kizárt, hiszen a kapott és nyújtott szolgáltatások (védjegy-használat, know-how, stb.) már nem szolgáltathatók vissza, az eredeti állapot nem állhat helyre.

A franchise szerződés mégis tartalmazhat olyan jogkövetkezményeket, amik a szerződéstől való elállás esetén is alkalmazandóak és sokszor a franchise átadó javaslatára kerülnek bele, hiszen üzleti érdeke megkívánja, hogy a szerződés úgy szűnjék meg, „mintha nem is lett volna”. A franchise átvevőnek a szerződéstől való elálláshoz csak rendkívül súlyos, franchise átadó általi szerződésszegés esetén van lehetősége, ezeket az eseteket a franchise szerződések azonban nagyon ritkán nevesítik.

Mi a helyzet a franchise átadóval?

Amennyiben a franchise átvevő egyoldalúan felmondja a franchise szerződést fel kell készülnie rá, hogy a franchise átadó nem fog egyet érteni az írásos indoklásban megfogalmazottakkal és az illetékes bíróság közbenjárását fogja indítványozni a vita eldöntéséhez. Ezért szükségesek szilárd, dokumentált bizonyítékok a franchise átadó szerződésszegéséről, hogy bizonyítható legyen a bíróságon, ezáltal pedig az átvevő érvényt szerezhessen jogos követeléseinek.

Közös megállapodás

Előfordulhatnak olyan események, amelyek következtében a franchise átvevőnek lakóhelyet kell váltania vagy csak nem kíván vagy nem tud tovább tevékenykedni az adott ágazatban.

Ilyenkor általában a franchise átvevő a lehető leggyorsabban szeretné megszüntetni a szerződést. A legjobb megoldás a franchise átadóval való párbeszéd elindítása. Az átvevő elmagyarázhatja helyzetét, azért hogy egy közös megállapodás születhessen és a felek közös megegyezéssel felbonthassák a szerződést. A megszüntetésben való közös megállapodásra sor kerülhet magában a szerződésben, amennyiben határozott időt kötnek ki a szerződés megkötésekor, de közös megegyezéssel megszüntethető a szerződés később is.

Egy másik módja ilyen szituációk megoldásának a franchise értékesítési pont harmadik személynek történő eladása. A legtöbb franchise szerződés erre biztosít lehetőséget, azonban ez a franchise átadó hozzájárulásától függ. A franchise rendszergazda elfogadhatja az új vevőt és igent mondhat az értékesítésre vagy élhet elővásárlási jogával, ami után sajátjaként vezeti az egységet. Mindig megéri megpróbálni közös megyegezésre jutni, hiszen a békés elválás mindkét félnek előnyös és érdeke.

Az örökösök nehéz helyzete

Sajnos vannak olyan kellemetlen helyzetek, mint a franchise átvevő halála vagy olyan személyét érintő szituációk, amik képtelenné teszik tevékenységének további folytatására és ezáltal hatással van a franchise szerződés érvényességére. Ha a franchise átvevő egyedül tevékenykedett, felmerül a kérdés, a szerződés hatályban marad vagy megszűnik? Erre nincsen a franchise szerződések esetén alkalmazható univerzális jogszabály, a szerződések általában különféle módokon szabályozhatják. A polgári jog általános szabályaiból adódóan a szerződés a megbízás teljesítése nélkül is megszűnik, ha bármelyik fél meghal, illetve ha jogutód nélkül megszűnik, cselekvőképtelenné válik, vagy cselekvőképessége korlátozódik.

Tárgyaljon a szerződésről

A franchise szerződés aláírása előtt mindig alaposan meg kell vizsgálni, hogy az milyen rendelkezéseket tartalmaz a szerződés megszüntetésével kapcsolatban. A szerződés megszűnését követő eljárási szabályok rögzítése franchise esetén elengedhetetlen, a felek közti félreértések elkerülése mellett a kockázatok minimalizálása miatt is. Ha pedig már aláírt egy olyan szerződést, ami nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, mindig tárgyalhat, beszélgetést kezdeményezhet a franchise átadóval egy melléklet hozzácsatolásáról a szerződéshez.

Karina Korczyńska, PROFIT system; Tanácsadás, PROFIT system, Magyarország


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.