Summer Time Travel: országszerte már 10 helyen

Míg a szervező irodák leginkább csak saját utazásaikat értékesítik, addig a Summer Time irodákban egy helyen található meg majdnem az összes utazásszervező ajánlata. A hálózatnak emellett már vannak saját szervezésű útjai is, Ciprussal a középpontban.
Szerda
2015.09.30.
Rekordszámú résztvevővel került megrendezésre az utazási iroda franchise hálózat fióktalálkozója.
 

Szeptember 19-20-án, ötödik alkalommal került megrendezésre a Summer Time Travel Utazási Iroda konferenciája és fiókiroda találkozója. A kétnapos rendezvényen Bartal Melinda, a cég ügyvezetője tartott előadást, majd a vacsora után a kollégák és franchise partnerek vehették át kitüntetéseiket a díjátadó ünnepségen. A Summer Time Travel Utazási Iroda idén rekordot állított fel több szempontból is: a találkozó az eddigi legmagasabb létszámmal és legtöbb irodai résztvevővel került megrendezésre, az eseményen 19 fő vett részt, az országban pedig már 10 Summer Time Travel Iroda várja az utazni vágyókat.

Bartal Melinda elmondta, az utazási iroda hálózat sikerének kulcsa egyebek mellett a franchise tagok közötti tudás- és tapasztalatátadás, az irodák közötti kommunikáció: rendszeresen szerveznek fióktalálkozókat, oktatásokat és egyéb összejöveteleket, annak érdekében, hogy egy összetartó csapatként tudjanak együtt dolgozni, és legyen lehetőség a partnerek tapasztalatainak megosztására.

A Summer Time Travel egyik legrégebbi utazási iroda franchise hálózat Magyarországon, és míg a többi szervező iroda leginkább csak saját utazásaikat értékesítik, addig a Summer Time irodákban egy helyen található meg majdnem az összes utazásszervező ajánlata. A hálózatnak emellett már vannak saját szervezésű útjai is, Ciprussal a középpontban. A további fejlesztések részeként, a hálózat Magyarország egész területéről keres olyan franchise átvevőket, akik a választott városban a Summer Time Travel kizárólagos partnereként indítanák el saját vállalkozásukat vagy csatlakoznának meglévő üzletükkel.  

A franchise partnereknek az előírások szerint minimum 20 négyzetméteres, utcafronti üzlethelyiséggel kell rendelkezniük, továbbá egyszeri belépési díjjal csatlakozhatnak a hálózathoz. Egyéb költség még a havi royalty díj, ami egy fixen meghatározott összeg, de minden jutalék ezen felül az átvevőt illeti. A már említett exkluzivitás és partnertalálkozók mellett a franchise partnerek olyan további támogatásokban is részesülnek, mint a teljes know-how és foglalási rendszer átadása, folyamatos képzések, informatikai háttértámogatás és leszerződött, kiépített partnerhálózat.

„Az ideális franchise partner egy ambiciózus vállalkozó, aki a Summer Time Travel filozófiája mellett elkötelezett vezető. Képes arra, hogy önállóan és felelősségteljesen irányítsa saját utazási irodáját, kontrollálja munkatársait, de mellette elfogadja a franchise rendszer által nyújtott támogatásainkat. Lelkes, innovációra és fejlesztésekre nyitott, képes a csapatmunkára és persze nem utolsó sorban elkötelezett az idegenforgalom iránt, szeret utazni” – foglalta össze a franchise partnerekkel szembeni elvárásokat Bartal Melinda egy korábbi interjúban.