A Starbucks a világ legnagyobb kávézóláncaként több mint 22 ezer kávézóval rendelkezik világszerte, melyeknek több mint felét franchise partnerek üzemeltetik. Az első magyarországi üzlethelyiség 2010-ben nyílt a Westendben, a most megnyitott egység pedig a 11. kávéház.
Hétfő
2015.09.07.
Újabb Starbucks kávézó nyitotta meg kapuit, a hálózat 11. magyarországi tagja is a fővárosban várja a kávézás szerelmeseit.
 

Ékszerdoboz méretű Starbucks kávézó nyílt Budapesten, a Teréz körút és az Andrássy út sarkán, az Oktogonon. A kávézólánc 11. magyar tagja meghitt hangulattal, 16 asztallal és egy kis terasszal fogadja a minőségi kávézás magyar szerelmeseit és a világörökség részét képező építészeti látványosságok iránt érdeklődő turistákat – számolt be a budnight.hu.

Jelenleg a magyar üzemeltetést végző AmRest Kávézó Kft. 10 kávézóval rendelkezik, amelyekhez csatlakozik most az Oktogonon lévő Starbucks. „Az Oktogonon nyíló kávéház a nyugalom szigetét jelképezi majd a nyüzsgő tömeg számára, ahol a vendégek egy pillanatra lelassíthatnak, és elfogyaszthatják kedvenc kávékülönlegességeiket” – ismertette a kávézó célját Szabó Orsolya, a Starbucks brand managere.

105 négyzetméteres belső terével és 15 négyzetméteres teraszával az új kávézó meghitt hangulatú, bensőséges hely, melyben 16 asztalnál egyszerre maximum 32 vendég élvezheti a hűsítő nyári Frappuccinókat, a szívmelengető Pumpkin Spice Lattét és a válogatott arabica kávébabból készült feketéket.

A Starbucks a világ legnagyobb kávézóláncaként több mint 22 ezer kávézóval rendelkezik világszerte, melyeknek több mint felét franchise partnerek üzemeltetik. Magyarországon 2010-ben jelent meg a kávé óriás, de hazánkban egyelőre nem tette elérhetővé franchise programját, a magyarországi kávézókat a hazai jogtulajdonos Amrest Kft. üzemelteti.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.