Meglepte az elemzőket a McDonald’s

A McDonald’s 36 ezer étterméből jelenleg több mint 30 ezret működtetnek franchise partnerek. A hálózat világszerte közel 70 millió embert szolgál ki naponta.
Csütörtök
2015.06.18.
A vártnál kisebb értékesítéscsökkenést jelentett a franchise óriás, ugyanakkor ez zsinórban a 12. hónap, amikor visszaesésről számoltak be.
 

A gyorsétterem óriás vállalati jelentésében számolt be májusi globális értékesítéseinek 0,3 százalékos csökkenéséről, ami enyhébb az elemzők által várt 0,9 százalékos visszaesésnél, és egyben első gyümölcse is a nemrégiben kinevezett vezérigazgató által meghatározott törekvéseknek. Ugyan az amerikai értékesítések 2,2 százalékkal, az ázsiai, közel-keleti és afrikai régióé pedig 3,2 százalékkal csökkentek a múlt hónapban, a legalább egy éve működő európai éttermek forgalmának 2,3 százalékos erősödése ezt többé-kevésbé kompenzálni tudta.

A McDonald’s – amely egyébként júliustól megszünteti havi értékesítési adatainak publikálását – közleményében úgy fogalmazott, azon dolgoznak, hogy minőségi választási lehetőségekkel és korlátozott idejű ajánlatokkal fokozzák a vásárlói élményt. „A célunk, hogy egy olyan modern, előrehaladó vállalat legyünk, amely fogékony a vásárlók változó és fejlődő igényei iránt, aktuális és fiatalos élményt nyújt a vendégeknek, valamint hosszú távú értéket jelent franchise rendszerünk és a részvényesek számára” – mondta el Steve Easterbrook vezérigazgató.

A McDonald’s májusban jelentett be, hogy egy jelentősebb szervezeti átalakításba fog piaci pozícióinak megerősítése és elvesztett vásárlóinak visszacsábítása érdekében. Steve Easterbrook egy video üzenetben elmondta, hogy az átszervezésre azért is szükség van, mert a jelenlegi szervezeti struktúra túl lassú és nehézkes.

Az új stratégiától a vállalat több bevételt remélem a franchise díjakból, ugyanis franchise szerződés alapján működő éttermeinek arányát 81 százalékról 91 százalékra kívánja növelni. Az átszervezés emellett egy 300 millió dolláros költségcsökkentést is tartalmaz, amit 2017-ig valósít meg a Mcdonald’s.

Magyarországon a továbbra is magasan piacvezető gyorsétterem lánc nettó árbevétele 2014-ben valamivel több, mint 2 százalékkal növekedett, igaz a magyarországi étteremhálózat két vállalati egységgel lett szűkebb. Jelenleg a 94 hazai étterem közül 46-ot üzemeltetnek franchise partnerek.   


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.