A Spar nemzetközi cég, amely franchise rendszerben működik. Ezt az üzletműködtetési formát a jövőben Magyarországon is sokkal aktívabban kívánják fejleszteni, ebben látja a cég a fejlődés alapját – mondta el Heiszler Gabriella.
Csütörtök
2015.05.07.
Akciós politikával, üzletnyitásokkal és franchise hálózatának bővítésével maradna fejlődő pályán a Spar Magyarország.
 

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 473,7 milliárd forint forgalmat (bruttó árbevételt) ért el 2014-ben, ez 4,5 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva – közölte sajtótájékoztatón Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató. A társaság által közzétett adatok szerint a Spar az elmúlt 23 évben mintegy 1 milliárd eurót (folyó áron mintegy 300 milliárd forintot) fektetett be Magyarországon. A Spar Magyarországnak tavaly országszerte 419 üzlete volt, együttesen több mint 403 ezer négyzetméter eladótérrel. 

A múlt évi több mint 4 százalékos forgalomnövekedést Heiszler Gabriella azzal magyarázta, hogy a meglevő üzletekben nőtt a forgalom, amit a társaság akciós politikája ösztönzött leginkább. A múlt évben az akciós forgalom 18 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ez tette ki az összes forgalomnövekedés több mint felét a múlt évben. A fennmaradó hányadot pedig az új üzletek nyitása és a franchise hálózat bővítése adta.

Az ügyvezető igazgató kitért a Spar húsüzem tevékenységére, amely tavaly volt 10 éves. Az idén tovább fejlesztik az üzemet, mintegy 5 millió eurót (1,5 milliárd forintot) költenek a fejlesztésre. Létrehoznak például egy új szeletelő üzemet. Fontosnak tartotta továbbá, hogy a Spar Magyarország beruházzon a munkatársai képzésébe is, a cég több mint 14 ezer munkatársát kell folyamatosan felkészíteni.

A vasárnapi zárva tartásról Szalay Zsolt, Interspar értékesítési vezető tájékoztatott. Elmondta: tavaly az összforgalmat tekintve a Spar Magyarország üzleteiben a vasárnapi forgalom 9,1 százalékos arányt képviselt. A vasárnapi zárva tartás miatt a Spar üzletekben meghosszabbították hétköznapokon a nyitvatartási időt. Sok helyen kihasználják a törvény biztosította heti 96 órát - fűzte hozzá. 

Az üzletek forgalma a vasárnapi zárva tartás miatt főként pénteken (106,5 százalék), szombaton (123,2 százalék) és hétfőn (112,4 százalék) növekedett meg. Általános tapasztalatokat azonban még nem lehet levonni 5 hét alatt – mondta az értékesítési vezető újságírói kérdésre. Az első öt hét tapasztalata alapján azonban nincs oka ijedtségre a Spar Magyarországnak – tette hozzá Heiszler Gabriella.