Növekedési pályán a régió

A régió ”sorsközösségben” álló kisállamai természetes összefogását várhatná mindenki, azonban nem ez jellemző. Óriási verseny folyik azért, hogy a nyugati működő tőke melyik államot részesíti előnyben. A gazdaságok export orientáltak, ami a gyakorlatban gyakran azt jelenti, hogy egymástól kevésbé szívesen vesznek, annál inkább lelkesen eladnának egymásnak.
Péntek
2015.04.24.
Hetedik alkalommal gyűltek össze közép-kelet európai vállalatvezetők Budapesten a KKV-Csúcs konferencián.
 

Az idén hetedik alkalommal szerveztek konferenciát a kelet-közép-európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára Budapesten – a "Kelet-Közép-Európai KKV-Csúcs" című fórumon összesen mintegy 120 magyar, román, szerb, szlovák, osztrák és ukrán üzletember, politikus, kormányzati szereplő vett részt. Gulyás József, a nemzetközi konferenciát szervező KKV HÁZ Zrt. vezérigazgatója a tanácskozást megnyitó köszöntőjében arról beszélt, hogy a térség államai versenytársai is egymásnak, de „számos területen együttműködésre vannak ítélve”. A környező országokra is jellemző a kkv-k megléte, a statisztikák szerint Magyarországon mintegy 630 ezer ilyen cég működik. A találkozó fő üzenete az, hogy a térség államainak hasonló a történelme és várhatóan a jövője is.

Bod Péter Ákos egyetemi tanár a kelet-közép-európai kilátásokról szóló előadásában rámutatott: a magyar gazdasági kapcsolatokra a legnagyobb hatást a statisztikák szerint a német-osztrák és az észak-olasz térség fejti ki. Hozzátette: a magyar külkereskedelem 20 százaléka irányul az EU-n kívülre, a kapcsolatok háromnegyedét az európai térség adja. Németország után Magyarország 2. legnagyobb kereskedelmi partnere Románia, a 4. Szlovákia, az első tíz országon belül a lengyel gazdaság súlya nagyobb, mint a 10. helyen álló oroszé.

A kelet-közép-európai térség országainak növekedési üteme nagyobb lesz az európainál, a súlyáthelyeződés során a térség 2015-2019 között az egy főre jutó vásárlőerőben meghaladja majd a dél-európait. A régió előnyei – munkaerő, infrastruktúra fejlettsége – a következő néhány évben lehetőséget adnak a növekedésre, a térség növekedési pályán van.


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.