Budapestre összpontosít a BelFrit

A Magyarországon üzemelő nyolc BelFrit étteremből hét Budapesten található.
Kedd
2012.05.15.
A belga ételeket kínáló franchise a fővárosra koncentrálva kívánja tovább bővíteni éttermeinek számát.
 

A BelFrit Magyarországon jelenleg nyolc egységgel rendelkezik, amiből hét Budapesten található, egy pedig Miskolcon. Három éttermet a mester franchise jogot birtokló BelFrit Master Hungary Kft. sajátjaként üzemeltet, a maradék öt pedig franchise átvevőké. Több vidéki egység is kénytelen volt bezárni a közelmúltban, ami talán annak köszönhető, hogy hazánkban kevésbé ismert még a BelFrit hálózat. „Először a fővárosban kell megerősítenünk a márkanevet, mielőtt vidéken újabb egységet nyitnánk” – mondta el Kiss Zoltán, a BelFrit Master Hungary Kft. hálózati vezetője.

A BelFrit példája jól mutatja, hogy a kisebb piacokon kiéleződő versenyben a tekintélyes múlttal, és nagy marketing büdzsével rendelkező gyorsétterem hálózatok fölényben vannak a kisebb költségvetésből gazdálkodó és kevésbé ismert márkákkal szemben. Ennek eredményeképpen a vidéki városokban élők talán szívesebben költik el pénzüket egy ismertebb hálózat éttermében, még akkor is, ha alacsonyabb minőséget kapnak cserébe.

A BelFrit koncepciója 2003-ban született meg Belgiumban, ahol ma BestFrit néven csaknem 175 egység üzemel. A nemzetközi bővítés alapjait pár évvel az alapítás után lefektették, és a hálózat Budapesten megnyitotta első külföldi éttermét – immár BelFrit márkanéven. Azóta Lengyelországban és Spanyolországban is megjelent a brand, sőt már Ázsiában is megkezdődtek az előkészületek. Az amerikai gyorséttermek egyhangú ajánlatainak üdítő alternatívája lehet a BelFrit menüválasztéka, melynek alapja a hagyományos belga sült krumpli.

A csatlakozás díja 6000 euró, ezen felül körülbelül tíz millió forintra van szükség ahhoz, hogy megnyithassuk saját éttermünket, azonban a szakmai tréningek ellenére nem árt, ha van némi jártasságunk a vendéglátás területén. „Azt a következtetést vontuk le az idők folyamán, hogy azok az egységeink eredményesebbek, ahol az átvevők rendelkeztek már vendéglátói tapasztalattal mielőtt megnyitották volna éttermüket. Emiatt igyekszünk jobban megvizsgálni partnereink alkalmasságát, hiszen a siker közös érdekünk.” – Kiss Zoltán.

(a.c.)


Papp Csaba
újságíró

népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.