2015.03.17.

Ki lesz az első?

Világszerte több ezer franchise vállalat közül választotta ki az idei év 100 legsikeresebb hálózatát a FranchiseDirect.

A FranchiseDirect.com portál idei ’Top100 Nemzetközi Franchise’ listája nem hozott nagy meglepetéseket, legalábbis ami az első öt helyezettet illeti. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a világ legnagyobb étteremlánca, a 109 országban összesen több mint 43 ezer étteremmel rendelkező Subway végzett az első helyen. A McDonald’s szintén megtartotta második helyét, annak ellenére, hogy a vállalat az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb időszakán megy keresztül. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát idén is a KFC foglalta el, melyet követ a Burger King (4.) és a 7-Eleven (5.).

Top10 franchise

Jelentős változások történtek viszont a Top10 alsó felében, ahova az idei évben a “régi ismerősökhöz” – mint a Pizza Hut (7.) és a Wyndham Hotel Group (9.) – csatlakozott a Hertz (6.), az Ace Hardware (8.), valamint első alkalommal a francia élelmiszerlánc, a Groupe Casino (10.). A tavalyi évben szintén egy európai élelmiszerlánc, a spanyol Dia foglalhatta el a 10. helyet, idén azonban egészen a 20. helyig csúszott vissza.

A Groupe Casino és a Dia nem az egyetlen európai márkák, amelyek a világ legsikeresebb franchise hálózatai közé tartoznak, és az idei listán újra nagy számban találunk európai – elsősorban francia, spanyol, német, svéd és brit – márkákat is. Európát a francia márkák képviselik a legnagyobb arányban, a Groupe Casino mellett a legjobbak között rangsorolták a Carrefour élelmiszerláncot (13.), a Europcar autókölcsönző hálózatot (30.), valamint az Auchan (35.), az Yves Rocher (54.) és az 5áSec (87.) márkákat is.

Spanyolországot szintén egyre több franchise hálózat képviseli a legsikeresebb franchise-ok listáján, az idei évben – az említett Dia mellett – stabilizálta helyét a Nomasvello (41.) és a Naturhouse (72.) is, míg a 100 Montaditos étteremlánc (70.) első alkalommal került fel a százas listára.

Az európai márkák mellett több kanadai, ausztrál vagy japán franchise hálózatot is a legjobbak között jegyeztek, de az Egyesült Államok dominanciája a legnagyobb rendszerek között, egy enyhülő trend mellett ugyan, de továbbra is egyértelmű. Az idei Top100 franchise hálózat listán 76 helyet foglalnak el amerikai márkák (két évvel ezelőtt ez az arány még 82% volt), míg a top10 közül 9 amerikai.

Ágazati bontásban az idei lista hasonló képet mutat a korábbiakhoz képest, a gasztronómia ágazat (35 márka) mellett a takarító, tisztító szolgáltatások (10 márka), az autóiparhoz kapcsolódó szolgáltatások (9 márka), valamint az egészség és szépségipari szolgáltatások (6 márka) a legjellemzőbb szektorok.

A FranchiseDirect.com nagyjából 5000 franchise rendszert követ nyomon világszerte, és egy koncepció sikerességét olyan tényezők együttese határozza meg, mint az értékesítési pontok száma, a forgalom nagysága, a hálózat stabilitása és növekedése, a nemzetközi expanzió mértéke, a franchise átadóként eltöltött évek száma, a partnereknek nyújtott támogatás mértéke, valamint a környezettudatosság. A 'Top100 Global Franchises' lista 2009 óta jelenik meg minden évben. 

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank